hetilap

Hogyan jött az ötlet a versenyen való részvételre?
Alma: – Már tavaly is indultam a Gombold újra! divattervezői pályázaton egy tervezőtársammal, Horváth Júliával, akivel együtt terveztünk egy ötdarabos kollekciót, amivel szintén bejutottunk a döntőbe. Egy évre rá megint jelentkeztem, mert az volt a tapasztalatom, hogy nagy élmény, és szakmailag hazánkban ez az egyetlen komolyabb lehetőség arra, hogy a pályakezdők megmutathassák a tudásukat.
Idén egyedül indultál?
A: – Igen, és ezúttal nagy segítség volt számomra anyukám, aki technológiailag mindent felügyelt. A szer­vező Design Terminál mindig két díjat oszt: egyet hazai, egyet külföldi fiatal tervezőnek. A régió öt országából vesznek részt a versenyen, ami idén hatodszor került megrendezésre. Akik pályázhatnak, nem rendelkezhetnek meglévő kollekciókkal vagy saját üzlettel. Idén először mindenkinek teljes mértékben magának kellett finanszíroznia a kollekcióját – én a tanulmányaim mellett sokféle munkát elvállalok, így gyűjtöttem össze erre is a pénzt.
A nemzetközi zsűri húsz döntős közül téged hozott ki győztesnek a Gombold újra!  Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe záróeseményen. Mit tartalmazott a díj?
A: – Pénz nem járt vele, viszont lehetőséget kaptam jövőre egy külföldi szakvásáron való bemutatkozásra. Ugyanezzel a kollekcióval szerepelek majd, amit addigra húsz öltözékesre szeretnék bővíteni.  Valamint fél éves használatra kaptam egy Mercedes autót is, amihez már csak egy jogosítványt kell szereznem.
Hivatásos modellekkel dolgoztál?
A: – Nem, ezek a lányok inkább csak alkalmilag vállalnak modellkedést. Sokan lelkesedésből álltak mellém, ilyen volt például a fotósunk is, akivel nem először dolgoztam együtt. Szerencsére több fiatal szakembert lehet ilyenkor mozgósítani, akik szívesen kipróbálják magukat különféle feladatokban, fizetség nélkül is.
Rita, te hogy kerültél be a szakmába?
Rita: – Érettségi után divattervezői képesítést szereztem egy kétéves szakképzés keretében, de varrni már általános iskolás koromtól megtanultam. Sokat dolgoztam saját célra és baráti körnek is, így tudtam most Almának is segíteni. Nagyon kevés időnk maradt a megvalósításra, ráadásul a varrógépet is szervizelni kellett. A kész ruhák beadása előtti estére lett kész a gép, így egész éjszaka varrtam.
Hogyan, milyen inspirációra született meg a kollekció terve?
A: – Mivel sokáig halogattam a döntést, végül három nap alatt terveztem meg fejben a kollekciót. Az idei verse­nyen eléggé meg volt kötve a kezünk, mivel új pályázati kiírást hoztak elő – az előző években az volt a menete, hogy más közép-európai országok kulturális értékeiből kellett inspirálódni. Idén egy szűkebb témakör volt, a környezettudatosság és fenntarthatóság, s ebből a gondolatból kellett, hogy építkezzen minden kollekció. Előtte más tervezők munkáit is végignéztem, hogyan oldották meg a környezettudatosság témáját, akár egyszeri, figyelemfelkeltő kollekciókkal, akár olyan globális megoldással, ami innovatív, és hosszú távon is használható a divatiparban. Én az utóbbi megoldás mellett döntöttem.
R: – Alma több szempontot érvényesített egyszerre. Egyrészt nem keletkezett szabászati hulladék, mert egyenes vonalak mentén szabtuk ki az anyagokat, tehát nem volt ívelt vonal. Az anyagok úgy voltak hajlítgatva, levarrva, hogy a forma hordhatóvá váljon, és kiderült, hogy minden ruhatípus kihozható belőle, sőt, egységes stílus is kialakítható vele.
Mi volt az alapanyag?
R: – Kevert len és pamut, aminek nagyon szép esése és fénye van. Mivel százszázalékosan természetes anyag, ha kidobják, nem károsítja a környezetet.
A: – A fenntarthatóság másik szempontja épp a divat lassítása volt, mivel manapság már a fast fashion világában élünk, tehát az üzletekben szinte hetente jelennek meg új darabok és kollekciók, ami azt generálja, hogy az emberek egyre többet vásárolnak, és egyre több hulladékot termelnek. Ezért a formai megoldások során igyekeztem viszonylag egyszerű, de hosszú távon szerethető darabokat készíteni.
Eredetiek a zsák-táskák is, ezeknek mi az üzenetük?
A: – Az újrahasznosítás szempontjához kötődnek, ami a táskák, kiegészítők formájában jelenik meg, egyszerű módon: kávés zsákokból készítettem el a mostani trendeknek megfelelő ötféle táskatípust, amivel arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az újrahasznosítás is lehet trendi és hordható.
Név szerint kit tudnál megemlíteni mint inspirációs forrást?
A: – Kiugró példát nehéz mondani – a divatszakmában nem túl erős a fenntarthatósági eszme, mert ennek az iparágnak ellenkező céljai vannak. Alapvetően nem a környezetvédelmi szempontok működtetik, hanem főként a külsőségek, ami manapság nagy teret hódít minden formában. Azt, hogy mi ellen dolgoztam, inkább meg tudnám nevezni, ezek olyan óriásmárkák, amelyek külön iparágak, és nagyon sok kárt okoznak az emberi és természeti világban egyaránt. Olyan szintű üzletről van szó, ami már nem vesz figyelembe semmi mást, csak a folyamatos termelést – méghozzá filléres bérmunkában, lényegében rabszolgamunka formájában. Emiatt tudjuk aztán nagyon olcsón megvenni, majd könnyen lecserélni ezeket a ruhákat.
Mi a megoldás?
A: – Az lenne a célja a kollekciómnak, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy lehet kevesebb, de minőségi árut is venni, semmint az állandó újdonságokat hajkurászni. A divatnak ezt a fenntartható formáját igyekszik népszerűsíteni maga a verseny is – mind a vásárlók, mind a szakmabeliek körében.
A fogyasztói kultúra fellegvára a divatipar – feltehetően ezért volt a szocialista konfekcióipar olyan jellegtelen. Mennyire irányított a mai tömegízlés?
A: – Szerintem tudatos vásárlói oldalról lehet erre befolyást gyakorolni, hiszen a táplálkozás vagy a kozmetikumok terén ez a gondolkodás már eléggé teret hódított, főleg fejlettebb országokban. Ez a csoport egyre nagyobb, és szerintem várható, hogy az életük egyre több területén figyelembe veszik a környezetbarát szempontokat. Magyarországon is van egy ilyen réteg, részben erre építenék a jövőben, de a talpon maradáshoz muszáj lesz külföldön is megjelenni.
Az internet mennyire segíti a globális érvényesülést?
A: – Alapfeltétel, de önmagában kevés. Bejött a közösségi média világa, aminek következtében ma már csak akkor lehet érvényesülni, ha folyamatosan jelen van benne az ember: ha valaki nincs fent a neten mindenhol a munkáival, az szinte nem létezik. Lehet, hogy az online marketinget új szakmaként már mindenkinek föl kellene venni – de nem ez a lényeg, ez pusztán egy eszköz.
A másik díjad novemberben egy merőben más jellegű szakmai elismerés volt.
A: – Egy hazai pályázat, a Marie Claire által szervezett „Az év fiatal divattervezője” pályázaton nyertem el az első díjat. Itt egy teljesen más öltözékkel indultam: az volt a kiírásban, hogy a „Marie Claire nő” számára hordható, már meglévő összeállítást küldjünk be. Erre egy olyan öltözékkel neveztem, ami nagyon részletgazdag, és sokkal színesebb, mint a Gombold újra! kollekció. A díjjal járó bruttó 150 ezer forintot anyagköltségre fordítom.
A Gombold újra! pályázaton tavaly is be­kerül- tetek a döntőbe. Melyik évben volt szimpatikusabb a feladat?
A: – Mindkettőt szerettem, bár egymástól nagyon távol álló koncepciókról van szó. Tavaly egy kortárs művész munkáira hívtuk fel a figyelmet, és arra reflektáltunk ruhákon keresztül, így ez egy kicsit képzőművészetibb vonalat képviselt, olyan darabokat, amiket nem lehet több példányban elkészíteni. A mostani kollekcióm értékrendjével és formavilágával viszont tovább tudok lépni egy saját márka kialakítása felé.
Egyszer azt mondtad, hogy az alkotás része az oda-vissza menő inspiráció. Nyilván mindenki mindenkit figyel – mire gondoltál pontosan?
A: – Arra, hogy nagy élmény volt tavaly egy másik művésznek a munkáival foglalkozni: ő egy lengyel grafikus, aki street arttal is foglalkozik, Lengyelországban egész tűzfalakat festett meg. Mi az ő tudtával elkezdtük átültetni a grafikáit öltözékekbe – nem úgy, hogy nyomott mintaként megjelentek a művei a ruhákon, hanem forma- és színvilágában használtuk fel őket inspirációs forrásként. Egy teljesen más, új képzőművészeti alkotás jött létre, amivel örömöt szereztünk egymásnak. Írt nekünk egy levelet, hogy nagyon örül, hogy ilyen hatással van az ő munkája másokra, s így a mi munkánk is hatással volt újabb csoportokra, hiszen döntősök lettünk. A lényegét sikerült így megvalósítani a művészeti műfajoknak: sikerült hatással lenni egymásra és másokra, kihozni a másikból valami újabb jót.
A családi közeg milyen inspirációt jelentett számodra?
A: – Gyerekkoromban anyukám és apukám révén körülvett ez a világ, és a művészetek iránti nyitottság. Apukám festőművész-grafikus, anyukám divattervező, és sokszor figyelhettem őket alkotás közben.
Ők mit szóltak a pályaválasztásodhoz?    
R: – Teljesen szabadon kezeltük az útkeresését, bár a művészeti pálya nem könnyű, ezt mi is tudjuk. Nekem van egy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettségem is, és ezzel mindig sokkal könnyebben tudtam érvényesülni. Ami nekem igazán különleges Almánál, az a céltudatossága: azt látom, hogy azért sikeres, mert teljes mértékben tudja, hogy mit szeretne, és azt tűzön-vízen át keresztülviszi.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek