Rajan mindössze néhány napja jelentette be, hogy nem vállal még három évet az indiai jegybank élén, hanem inkább visszamegy az egyetemre tanítani és kutatni. Ezzel ő lesz a kilencvenes évek óta az első olyan központi bankvezér, aki egyetlen ciklus után abbahagyja a pályát.
Raghuram Rajan, aki korábban az IMF vezető közgazdászaként is dolgozott, igazi „rocksztárnak” számított a jegybankárok között, miután országában mérsékelte az elszabadult fogyasztói árakat, és stabilizálta a rúpia árfolyamát.
„Amikor hivatalba lépett 2013 őszén, az indiai gazdaság az előző évhez képest 2 százalékkal esett, a fogyasztói árak viszont közel plusz 10 százalékkal szárnyaltak, a rúpiát sújtó infláció pedig éppen 16,6 százalékos volt, miközben az államháztartás folyó deficitje a GDP 4 százalékát súrolta” – írta a CNBC elemzője. Ehhez képest három évvel később az ország gazdasági növekedése évi 9,6 százalék, az általános infláció 5,8 százalékos, a rúpia egy év alatt csak 4,7 százalékot veszített értékéből, és az államházartási hiány is a GDP 1 százalékára zsugorodott. Nem csoda, ha maga Marc Faber svájci sztárbefektető is úgy nyilatkozott egy helyen Rajanról mint „az egyetlen jegybankelnök, akiben megbízom”. Míg az amerikai üzletember, Jim Rogers szerint ő „minden bizonnyal a világ legjobb jegybankára”.