hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Dr. Végzet szerint jövőre sem lesz könnyebb
Zuhanás a semmibe?

2015. 12. 28.
„Nem tudom elképzelni, hogy ennek jó vége lesz” – nyilatkozta nemrég Marc Faber pénzügyi guru az osztrák Wirtschaftsblattnak. A pesszimista megmondóember alapvetően kiszámíthatatlanságot vizionál a közeljövőre nézve. Szerinte a világgazdaság egyre rosszabb állapotba kerül, a tőzsde összeomlik, a jegybankok pedig még több pénzt nyomtatnak majd.

Faber – szokásához és becenevéhez híven – meglehetősen pesszimistán látja a jövőt: senki sem tudja még, hogy a világ jegybankjainak lazítási őrülete és pénznyomtatása mikor és hogyan ér véget – mondta az osztrák gazdasági lapnak. Szerinte a Fed és az EKB (Európai Központi Bank) egykutya, a Bank of England szintén. Napi kapcsolatban vannak, és egy követ fújnak. „Ők mindennek a mesteri manipulátorai” – írta néhány napja a blogján. Ha ebben a körben azt mondják az EKB-nak, hogy „kövess minket”, akkor az ilyen „Draghi-típusú” vezetők – utalva némi szarkazmussal az EU jegybankelnökére – rögtön bólogatnak. Ez Faber szerint igazi veszély a befektetők számára és különösen a pénzüket aranyban tartók számára. Ha bankban van, vagy tőzsdei alapokban, az könnyen elúszhat, így legjobb megoldás a fizikai aranytömb. A legjobb országok pedig, ahol a (fizikai) aranyunkat tárolhatjuk: Dubaj, Szingapúr és Hongkong – állítja.

Faber nem egyszer lőtt bakot az előrejelzéseivel, de volt egy-két emlékezetes találata is. Ilyen volt például Japán felemelkedésének vizionálása és a 1987-es tőzsdekrach előrejelzése is. De egy-másfél éve is helyesen prognosztizálta a feltörekvő piacok megtorpanását, így most sokan isszák a szavait, látva a jüan leértékelését, a tőkepiaci indexek hanyatlását és a dollár drasztikus erősödését. (Habár az angolszász média, köztük a CNBC és Bloomberg inkább erősen árnyalni szokták a riogatásait.)

Marc Fabert most leginkább a világgazdaság növekedése – illetve annak hiánya foglalkoztatja – olvasható a Der Aktionär cikkében. Mint mondja, jövőre „a tőzsde 40 százalékkal is eshet”. A vállalatok nem tudják növelni a nyereségüket, miközben a tőzsdén jegyzett árfolyamuk még mindig nagyon magas. A jegybankok pedig nem tudnak majd elég olcsó pénzt produkálni, és ez majd a részvényárfolyamokon is érződni fog.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!