hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ezermilliárdot is veszíthet Magyarország
Interjú Heil Péterrel, az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettesével

2012. 05. 24.
2007 és 2013 között körülbelül 8000 milliárd forint uniós támogatás áll Magyarország rendelkezésére. Az azonban tőlünk függ, mennyi pénzt tudunk ebből ténylegesen felhasználni. Ön hogy látja az esélyeket, vagy másként fogalmazva: mennyi pénzünk ragadhat benn az uniónál?

- Ezt most még felelősen nem lehet megmondani. Elképzelhető, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jól oldja meg a feladatot, de az is megtörténhet, hogy jelentős összegeket nem kapunk meg. Annyi tudható biztosan, hogy a rendszer jelenleg a szükséges sebesség felével működik: hetente 135-140 milliárd forintot kellene a nyertes pályázók részére kifizetni, a valóságban azonban csak heti 60-65 milliárdnál tartunk. Ebből az következik, hogy ha nem lesz érdemi gyorsulás, akár 1000 milliárd is veszélybe kerülhet. De kedvező fordulat esetén akár az utolsó fillért is lehívhatjuk.

Maradjunk a tényeknél: melyik kormány felelőssége az, hogy félsebességgel működik a támogatási rendszer?

- Az utolsó kifizetési határidőt tekintve valójában egy kilencéves tervidőszakról beszélünk 2007 és 2015 között. Ebből az első három év esik az előző kormányzati ciklusra, öt és fél a mostani, illetve a következő kormányra jut. A program végrehajtásáért felelős rendszert az előző kormány állította fel, és az hatékonyan működött. 2010-ben a választást követően az Orbán-kormány jelentős változtatást jelentett be: véleményem szerint ez nem volt sikeres, a mostani problémák jelentős része ebből származik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!