A hat olajnagyhatalmat tömörítő Öbölmenti Együttműködési Tanácsnak (GCC) a monetáris unióról szóló álma már több mint húsz éve megszületett, de úgy tűnik, a gazdasági válság miatt a tervezett legkorábbi megvalósulás időpontja – néhány évet csúszva – csak 2013 lehet. Ennek a feltétele többek között az egységes belső piac létrehozása, a közös központi bank megalapítása, valamint a fiskális és monetáris feltételek teljesítése.
Míg az Egyesült Arab Emirátusok a múlt hónapban úgy döntött, hogy nem vesz részt a monetáris unióban, Omán már három éve bejelentette kimaradását. Elemzők szerint az utóbbi hátterében az húzódott meg, hogy eltérő a tagországok optimális valutaárfolyama. Míg Omán többségében nem olajtermék exportjának a gyenge valuta a kedvező, addig Kuvaitnak és a többi „olajszolgáltatónak” az erős valuta az előnyös. Az Egyesült Arab Emirátusoknak, azaz a térség egyik legnagyobb kereskedelmi, pénzügyi és turisztikai szektorral rendelkező országának távolmaradása mögött az a presztízskérdés áll, hogy végül nem náluk lesz a monetáris unió központi bankja, hanem Szaúd-Arábiában. Így az ország vezetői azt tervezik, hogy továbbra is a dollárhoz rögzített árfolyamrendszerüknél maradnak.
A spekulációk már el is indultak azzal kapcsolatosan, hogy az egységes pénz fedezete nagymértékben arany lesz, ahogy a monetáris unió terveinek a kezdeti szakaszában is egyszerűen csak „iszlám aranydinárként” emlegették a bevezetendő közös pénzt. Ezt a sejtést támaszthatja alá az is, hogy a tavalyi év végén egy csoport szaúdi üzletember 3,5 milliárd dollár értékű aranyat „spájzolt be”.
A téma neves szakértője, Emilie Rutledge professzor arra a következtetésre jutott Monetáris Unió az Öbölben, – Kilátások egy egységes valutára az Arab-félszigeten című könyvében, hogy a létrejövő „arab euró” kétségkívül a Közel-Kelet és az iszlám világ legfontosabb pénzneme lehet, és egyben a világ második legfontosabb közös valutája. Az Egyesült Arab Emirátusok Nemzeti Egyetemének közgazdásza megállapítja, hogy bár a létrejövő unió nem tekinthető tökéletes valutaövezetnek – ahogyan az Európai Monetáris Unió sem –, mégis sokkal nagyobb növekedési potenciállal rendelkezik majd, mint a már működő európai társa. Ennek egyik oka, hogy az arab államoknak nemcsak a nyelve és a kultúrája azonos, de gazdaságszerkezetük is hasonló, és ennek legfontosabb tényezője az olaj – emeli ki a szerző.
Az évtizedek során felfelé kúszó olajáraknak köszönhetően az export egyre nagyobb mértékű többletet termel az állami költségvetésnek. Az utóbbi években az arab olajbevételek már nem a fejlett nyugati államokba áramlottak, hanem saját iparágainak fejlesztésére, illetve néhány ázsiai érdekeltség megszerzésére fordították – leginkább Kína és India olajiparában. Látványos, ahogy az arab gazdaságok mind nagyobb szerepet követelnek maguknak a világgazdaságban, és ebben a törekvésben mérföldkőnek számít a közös valuta létrehozása.
Az egységes pénz amellett, hogy fontos eszköze a gazdasági terjeszkedésnek, új dimenziókat nyit meg az arab növekedés számára, ahogyan ez az euró bevezetése kapcsán is – többé-kevésbé – megtörtént az öreg kontinensen. A fő különbség azonban az, hogy míg Európa a globális gazdaság központjai között egyre visszább szorul – és ezt a gondját a közös valuta bevezetésének gazdaságserkentő hatása sem képes orvosolni –, addig az olajexportból származó bevételek viszonylag stabil fedezetet nyújtanak az egységbe tömörülő arab országok gazdasági növekedése számára.
2009. 06. 26. (XIII/26)
