hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pusztítás után reménység
Az amerikai gazdaság talpra áll a hurrikánok után

2005. 10. 11.
A szeptemberi hurrikánok rombolása nyomán milliók veszítették el egzisztenciájukat New Orleansban és környékén: ideiglenes szállásokra kényszerülnek, míg újra felépül otthonuk – ha felépül egyáltalán. Az újjáépítés ugyanakkor rengeteg munkalehetőséget is kínál, hiszen a nagy gazdasági világválság óta ilyen intenzitású építkezésre nem volt példa az Egyesült Államokban.



Újjáépítés New Orleansban Fotó: Reuters

A Mexikói-öböl két nemkívánatos "hölgylátogatója", a Katrina és a Rita 1100 halálos áldozatot követelt, és legalább 1,3 millió embert tett hajléktalanná – írja a USA Today cím? lap a rendkívüli helyzetek szövetségi hivatalára, a FEMA-ra hivatkozva. A viharok elől menekülők mintegy háromnegyede Louisiana államban, legnagyobb részük Baton Rouge-ban próbálkozik az újrakezdéssel, 34 ezren azonban több mint 1600 kilométernél távolabbra kényszerültek korábbi otthonuktól.

Míg emberek tömegei hagyják el a katasztrófa sújtotta területet, mások épp ellenkező irányba tartanak: egyre többeket vonzanak az újjáépítés kínálta álláslehetőségek. Segédmunkásként legalább 30 százalékkal lehet többet keresni jelenleg a környéken, mint az ország más részein, s még válogatni is lehet a különböző munkák között. Csak a szövetségi kormány 41 ezer ideiglenes állást hirdetett meg a romok eltakarítására, s emellett a helyi vállalkozások is munkaerőhiánnyal küzdenek. Jelenleg tetőfedők, kukások, utcaseprők és gyorséttermi dolgozók iránt a legnagyobb a kereslet, de a helyi rádiók, hirdetőtáblák, szórólapok mindenféle képesítés nélküli munkát is ajánlanak. 

Szakértők szerint a helyreállítási munkák olyan lendületet fognak venni, ami öt-hat évre bőséges álláslehetőséget kínál majd az építőipari szakembereknek is. A kedvező kereseti lehetőségek mindenképpen vonzani fogják a munkavállalókat: Bush elnök "minden szükségeset" megígért a partvidék újjáépítéséhez, s ezt Louisiana két szenátora 250 milliárd dolláros igényben számszerűsítette. Amerika a nagy gazdasági világválság óta nem látott ilyen nagyságrend? közm?- és lakóház-építési projektet – nyilatkozta Jerry Howard, a Lakásépítők Nemzeti Szövetségének igazgatója. A Vöröskereszt szerint egyedül a Katrina több mint 400 ezer otthont semmisített meg. 

Az akut munkaerőhiány egyik legnagyobb oka éppen az, hogy a partvidékre érkezők nehezen találnak szállást, s mivel a rendőrök nem nézik jó szemmel az utcán lézengőket, a bátor munkavállalók akár sátorban kényszerülhetnek meghúzni magukat egy-egy éjszakára. De a városi kempingezésnél is furcsább tevékenységre sarkallta a katasztrófa a Mississippi állambeli Hancock Bank dolgozóit: pénzmosásra adták a fejüket. Ez ellen azonban a rendőröknek semmi kifogásuk sincs, ugyanis azt a szó legszorosabb értelmében végzik a pénzintézet alkalmazottai: a vizes, sáros bankjegyeket kimossák, megszárítják, majd simára vasalják, hogy újra használatba vehessék őket.

A kár nem katasztrofális

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!