hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Minimálbér a maximumon

2000. 10. 14.
A kormány továbbra is kitart a minimálbér 2001 januárjától 40 ezer forintra történő felemelése mellett. Ezt a szándékot nyomatékosítva Orbán Viktor miniszterelnök személyesen fejtette ki a kormányzati álláspontot az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) szerdai ülésén. Bár a munkaadók és a munkavállalók álláspontjai nem közeledtek, mindenesetre ösztönözheti a feleket a mielőbbi megállapodásra az a képviselői javaslat, amely felveti, hogy amenynyiben november 25-ig nem születik megállapodás, úgy a kormány maga határozza meg a minimálbér összegét, s ezzel az OMT elveszti beleszólási jogát. A szociális partnerek szerint mindez diktátum, és ilyen légkörben nem lehet tárgyalni.



A kormányfő az egyeztető fórumon. Szorít az idő    Fotó: Vörös
Szilárd

A minimálbér emelésével a kormány célja egy igazságosabb bérrendszer megteremtése,
ahol a gazdasági növekedésből a legalacsonyabban díjazott munkavállalók is részesülnének
– fejtette ki a kormányfő. A munkaadói oldal azonban csak akkor fogadná el a jelentős
emelést, ha a vállalkozók valamilyen módon kompenzációhoz jutnának. Ennek egyik
forrása az eredetileg három százalékosra tervezett tb-járulékcsökkentés lett
volna, ami viszont két százalékra olvadt.

A kormány tervei szerint jövőre 57 százalékos, majd 2002-ben újabb 20 százalékos
(55 ezer forintra történő) emeléssel az uniós átlaghoz is közelebb kerülnénk. A
szakszervezetek helyeslik az elképzelést, sőt 46 ezer 500 forintos javaslat is
elhangzott.

A radikális béremelés ellen szól viszont, hogy felfelé nyomja az inflációt, másrészt
pontosan a kormány által támogatni akart kis- és középvállalkozásokat hozza
versenyhátrányba a megemelkedő bérköltségek miatt. Negyvenezer forint alatti béren
a legtöbb munkást ugyanis olyan ágazatokban foglalkoztatják, ahol túlnyomó többségben
magyar tulajdonú cégek működnek, például a textilipar, az egészségügy és a mezőgazdaság,
legkevesebb alacsony kereset? pedig a gépiparban dolgozik, ahol leggyakoribb a külföldi
tulajdonú vállalatok jelenléte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!