Boldogság ötezer méteren
2006. 07. 04.
„5500 méteren vagyunk” – búgja a repülésirányító. A hőmérséklet esett vagy
tíz fokot, de ez most senkit nem izgat különösebben. Jóval érdekesebb, már-már
vicces a doktornő inggallérja, ahogy olyan furcsán keresztezik egymást a
különböző színű vonalak. Sikerül elfojtanom egy kacajt, s közben arra gondolok,
valami ilyesmi lehet a magassági részegség. Gondolataimat azonban lassan
elhomályosítja valami jóleső bágyadtság, mintha egy kiváló ebéd után a díványon
hevernék. A félálomból a búgó hang ébreszt fel, 4500 méteren vagyunk, tehát
ereszkedünk. A levegő melegszik, a fülem viszont iszonyúan fáj: a náthám miatt
nem működik rendesen a kiegyenlítés a fül és a garat között. Csak akkor
könnyebbülök meg valamelyest, amikor végre földet érünk – és kinyílik a
barokamra ajtaja.
hetilap
