hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jönnek a gazdák
Még nem döntötték el, mi ellen tiltakoznak

2006. 11. 01.
Az eddigi tüntetoket hamarosan a gazdák válthatják fel a Kossuth téren – feltéve, ha a budapesti rendorfokapitány feloldja a tér muveleti terület jellegét. A MAGOSZ lapzártánk idején a rendorséggel egyeztetett az általuk bejelentett, csaknem háromhetes novemberi demonstráció technikai részleteirol.

A tüntetést szervezo – Fidesz-szövetséges – Magyar Gazdakörök és
Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) demonstrációs bizottsága úgy tunik, nem
teljesen egységes a célokat illetoen: van, aki a gazdasági, és van, aki a
politikai követelésekre teszi inkább a hangsúlyt. Péter Mihály, a
demonstrációkat elokészíto bizottság egyik tagja például kijelentette, addig nem
távoznak Budapestrol, amíg Gyurcsány Ferenc le nem mond. A lapunknak nyilatkozó
Budai Gyula szövetségi igazgató szerint azonban elsosorban a kormány
agrárpolitikájával vannak problémáik, ez ellen tüntetnek. „Szeretnénk többek
között, ha az ostermeloknek nem kellene dupla járulékot fizetniük; a kormány nem
módosítaná a földtörvényt, amellyel tovább könnyítenék a külföldiek
földvásárlását; valamint a génmanipulált élelmiszerekkel kapcsolatban is
korlátozások bevezetését tartanánk szükségesnek” – mondta Budai, aki szerint a
Gyurcsány-csomag mintegy százmilliárd forintot vesz ki a gazdák zsebébol.

A kormány által ígért – egyébként európai uniós – agrárfejlesztési
támogatásokkal kapcsolatban a szövetségi igazgató úgy fogalmazott: „A
kormánytagok hol 1800 milliárd, hol ezermilliárd forintról beszélnek, ráadásul
attól tartunk, hogy akármennyi is lesz, a támogatást, azt nem mi, hanem a
kormányhoz közel álló érdekcsoportok kapják majd.”

A tervezett tüntetéssel kapcsolatban megtudtuk: a MAGOSZ a november 2-tól
november 20-ig tartó idoszakra jelentette be a tüntetést a rendorségen. A
helyszín a Kossuth tér, illetve a rakpart egy szakasza lenne, jelenleg a
technikai részletekrol zajlanak az egyeztetések. Budai Gyula szerint a tavalyi
háromszáz után most négy-ötszáz erogéppel érkeznének a tiltakozók. A Kossuth tér
ugyanakkor jelenleg muveleti területnek van minosítve, így – amennyiben ezt a
rendorség fel nem oldja – a gazdák ott biztosan nem demonstrálhatnak majd. A
Budapesti Rendor-fokapitányság kommunikációs osztályvezeto-helyettese
megkeresésünkre csak azt tudta megerosíteni, hogy egyelore tárgyalás folyik a
gazdákkal, döntés a törvény biztosította határidon belül, lapzártánk után
várható. Gergényi Péter budapesti rendorfokapitány korábban úgy nyilatkozott, a
Kossuth tér muveleti terület marad, „ameddig csak szükséges”, ugyanis az október
23-ai események és a tüntetok sátraiban talált fegyverek alapján további
jogellenes cselekményeket lehet feltételezni.

Kérdés, hogy ha nemleges választ kapnak a rendorségtol, más helyszínen
megtartják-e a demonstrációt, és egyesülnek-e a lapunk információi szerint
november 4-re tervezett újabb megmozdulások résztvevoivel. Budai ezzel
kapcsolatban közölte: ok mindenképpen a Kossuth térre készülnek. „Ha oda nem
mehetünk, az egy új helyzet lesz, ami új megoldást kíván” – fogalmazott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!