hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ment 337 sháború
Kivégeztették volna konkurensüket

2006. 10. 25.
Két alternatív mentőszolgálat jelenlegi, illetve volt vezetőjét gyanúsítják azzal, hogy merényletet terveztek Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nyáron lemondott vezetője ellen. Szakmabeliek szerint az ügy mögött a magánszolgáltatók konkurenciaharca állhat. A gyanúsítottak tagadnak.

A rendőrség az év elején indított nyomozást az ügyben, miután –
lapinformációk szerint – egy őrizetben lévő bűnöző vádalku keretében beszélt a
nyomozóknak a tervezett merényletről. E szerint 2003-ban két alternatív
mentőszolgálat vezetője bérgyilkossal akarta megöletni Takács Zoltánt, az
Országos Mentőszolgálat korábbi vezetőjét. Az állítólagos célszemély egyébként a
jelzett időpontban nem az OMSZ, hanem a Főnix Rt. betegszállító cég vezetője
volt, és nem egyértelmű, hogy csak „magánzóként” vagy mentőfőnökként is
fenyegetve volt-e. A bérgyilkos egyes információk szerint az a férfi lett volna,
aki a diósdi mészárlás egyik gyanúsítottjaként van előzetes letartóztatásban,
tettéért pedig egy kocsmát ígértek neki. A Samaritanus Mentőszolgálat Kft.
vezetőjét, Minich Károlyt, valamint az Európa Mentőszolgálat egykori főnökét, Gy.
Tibort tavasszal még csak tanúként, a héten azonban már gyanúsítottként
hallgatták ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség egyelőre nem
kíván nyilatkozni az ügyben.

Miután Takács Zoltán a nyomozóktól megtudta, hogy merényletet terveztek ellene,
hónapokig testőrökkel járt, és többen úgy vélik, hogy az OMSZ éléről történt
lemondása sem a szolgálatot érintő megszorítások miatt történt. Az egykori
igazgató azonban nem nyilatkozik a sajtónak. Az MTI megkeresésére is csak annyit
mondott, hogy ezentúl nem kíván betegszállítással foglalkozni, merthogy „ebből a
bagázsból nekem ennyi elég”.

Értetlenül áll az ügy előtt Bíró Ferenc, a Mentősök és Betegszállítók Országos
Egyesületének elnöke. Mint lapunknak kifejtette, Takács Zoltán az OMSZ
vezetőjeként biztosan nem volt olyan helyzetben, hogy komoly gazdasági
érdeksérelmeket okozzon az alternatív betegszállítóknak és mentősöknek.
Ugyanakkor kiemelte, hogy nem kis összegért „konkurálnak” a magáncégek. Több
mint negyvenkét ilyen vállalkozás működik Magyarországon, amelyeket az OMSZ-hoz
hasonlóan az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszíroz. Az elnök
elmondása szerint az idei keretösszeg mintegy 6 milliárd forint, amelynek
csaknem a felén az alternatív szolgáltatók osztoznak. Az OMSZ leépítése folytán
pedig a jövőben még nagyobb szerephez és persze pénzhez juthatnak ezek a cégek.
Bíró Ferenc szerint, ha Takácsot valóban meg akarták ölni, akkor ez inkább a
korábbi, magánszolgáltatóként végzett tevékenységével állhat összefüggésben.

A Samaritanus Mentőszolgálat Kft. és az Európa Mentőszolgálat többségi
tulajdonosa, Minich József azt hangsúlyozta nyilatkozataiban, hogy a merénylet
előkészítésében való részvétel feltételezése minden alapot nélkülöz, még akkor
is, ha a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn „ténylegesen gyanúsítottként
kihallgatott két, alternatív mentőszolgálatokhoz tartozó személyt”. A szóban
forgó cégek közleményében pedig ez áll: „Fontosnak tartjuk kijelenteni, hogy az
érintett személyek a vizsgálat során minden lehetséges módon együttműködnek a
hatóságokkal, ahogy ez eddig is történt, például mindketten önkéntesen vetették
alá magukat hazugságvizsgáló berendezéssel történő kihallgatásnak.” A közlemény
fogalmazói azt is hozzátették, hogy szerintük annak a gyanúja is felmerül, hogy
egyszerűen a két cég lejáratásáról van szó.

Sokan vannak, de nem elegen

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!