A materializmus korának beköszönte előtt a legtöbb nép valamilyen formában hitt a lélek halál utáni továbbélésében. A zsidóságnak adott kinyilatkoztatás azonban monoteizmusa mellett teljesen egyedi volt abban is, hogy a halottak végidőkbeli testi feltámadásának hitét hirdette. Ez alatt azt kell értenünk, hogy a történelem egy bizonyos kései időszakában Isten beavatkozása nyomán minden a Földön valaha élt ember fizikai, ám örökkévaló testben újra élni fog – a jók örök boldogságban, a gonoszok örök gyötrelemben.

Oszama bin Laden, a világ figyelmének középpontjába került terrorista 1996-ban terjedelmes levélben fejtette ki részletesen vallási, politikai és gazdasági felfogását, amely jelenlegi tevékenységének is alapja. Levelében megszólítja a muszlim világot éppúgy, mint a Nyugatot, és előre jelzi, milyen elszánt támadást fog indítani – aminek azóta tanúi lehettünk. Írása pontos, részletes és sokkoló betekintést ad mostani tevékenységének ideológiai és kulturális hátterébe, jellemébe és személyiségébe.

Az Egyesült Államokban a közelmúltban történt terrortámadás kapcsán a média sokat foglalkozik a vallási indítékokkal, leginkább a dzsihád mibenlétével. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot: egyesek szerint az iszlám – Bush vagy Blair szerint: "a béke vallása" – tanaiból nem vezethető le ilyen cselekedet, mások szerint igen. Mi az igazság? Maga az iszlám lenne ennyire ellentmondásos, vagy taktikai játékról van csak szó?

Hogy a világnak és az emberiségnek Megváltóra van szüksége, ez legkorábbi kezdeteitől fogva a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás legfőbb üzenete. Az eljövendő Messiás iránti isteni és emberi igényről, személyéről, sorsáról és dicsőségéről a Szentírás első fejezeteitől az utolsóig folyamatosan kibontakozó, progresszív kijelentést kapunk. Az emberiség őstörténetének idején eleinte csak homályos, körvonalazatlan reménység fogalmazódik meg, az üdvtörténet és a Szentírás könyvei keletkezésének előrehaladtával azonban az Istentől a Szabadítóról kapott kép mind jobban-jobban kibővül és rengeteg részlettel gazdagodik. Amikor a kígyó álnoksága folytán az első emberpár bűnbe esett, hosszú évezredekre meghiúsítva leszármazottaik számára is a sikeres, áldott és igaz életvezetés lehetőségét, Isten az ítélettel együtt a messianisztikus reménységet is felébresztette bennük ígéretével. A kígyónak mondott isteni átok szerint "ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (Mózes 1. könyve 3,15). Ez a – teológusok által "Ősevangélium"-nak nevezett – mondat a Sátánt reprezentáló kígyóval és "magvával" szemben az "asszony magvát" állítja győztesként. 

Mint arról a híradások beszámoltak, október 7-én, szombaton, palesztin csoportok földig lerombolták a bibliai József, Jákób fia sírját Nabluszban. A tizenkét pátriárka egyike emlékének meggyalázása a Palesztin Autonómia területén lévő városban azután történt, hogy az izraeli katonaság egységei kivonultak onnan. A palesztin tömeg a sír mellett álló jesivát (zsidó vallási felsőoktatási intézményt) is megtámadta. Imakönyveket, teológiai kommentárokat, tóratekercseket szaggattak szét, majd felgyújtották az épületet. A tóratekercsek megmentésére igyekvő Hillél Lieberman rabbit megölték. Azóta a sír helyén muszlim mecset építése kezdődött meg, arra hivatkozva, hogy az egy néhány száz éve elhunyt Juszuf nev? sejk sírja, s így valójában az iszlám szent helye. A palesztin vezetők felajánlották, hogy régészeti feltárással is ellenőrizzék ezt, és ha mégis a bibliai József sírjának bizonyul, lehetővé teszik a zsidók vallási célú látogatásait is, hiszen Józsefet ők is tisztelik. A sír nemcsak a zsidók egyik legszentebb helye volt eddig, de a kereszténység számára is kitüntetett hely.

A kormány a hírek szerint október elején kívánja a parlament elé terjeszteni a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt módosítani kívánó törvényjavaslatát. Alkotmányerej? törvényről lévén szó, elfogadásához a parlamentben kétharmados többségre lenne szükség.

Egyre többek véleménye, hogy a magyar politikai életet, a médiát az utóbbi időben a megszokottnál erőteljesebben jellemzi a rágalmazás, befeketítés, becsületsértés atmoszférája, sőt egyesek szerint már szinte uralni kezdi a közéletet. Megfigyelési ügyek, sajtóperek pro és kontra, botrányok és bestseller botránykönyvek. Harminchárom rágalmazási és becsületsértési kereset a bíróságon országgyűlési képviselők ellen két év alatt (ám a parlament egy honatyának sem oldotta fel a mentelmi jogát, jóllehet az ezekre a vétségekre nem is vonatkozna). Azoknak, akik még nem éltek hasonló jelleg? korban, új, érdekes és megrázó élettapasztalat közelről látni, hogyan is működik az ilyesmi valójában: milyen összetett és furfangos, szinte tudományos módszerei vannak mások megbecstelenítésének. Az alábbi eszszé a jog oldaláról világítja meg a rágalmazás anatómiájának kérdését, majd a jog terén elvégzett vizsgálódás tapasztalatait a befeketítés bibliai ősmintájával összevetve próbálja megragadni e jelenség lényegét.

Két álláspont a New Age-ről

A judaizmus és a kereszténység egyetért abban, hogy a zsidó nép történelmi sorsát Istennel kötött szövetsége határozta meg; és nagyjából konszenzus áll fenn abban is, hogy "a nép" szétszóratását, a diaszpóra sorsát, a XX. században elkezdődött hazatérést Izrael földjére és az újkori zsidó állam megalapítását (1948) egyaránt a szövetségek alapján kell értelmezni. A Biblia szerint a szövetség olyan egyezmény, szerződés, amelyet Isten először is Izrael népével, majd – az Újszövetségben – a többi nemzettel kötött. A Szináj-hegyen a Teremtő kezdeményezte a szoros viszonyt a zsidó néppel, amelyet Izrael elfogadott, és kötelezte magát, hogy feltételeit megtartja és teljesíteni fogja az idők végezetéig. Az Egyiptomból kivonuló, a nemzettéválás folyamatába épphogy belépő zsidóság szövetségi státusba kerülése nem azt jelentette, hogy magasabbrend? etnikumként Isten a többi nemzet fölé helyezte volna, hanem a kiválasztás Isten világmegváltói tervében bizonyos feladatok elvégzésére és célok betöltésére szólt.

A MIÉP kezdeményezésére vasárnap misét mondtak a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában Bárdossy László lelkiüdvéért, aki 1941–42-ben volt Magyarország miniszterelnöke. Nevéhez fűződik többek között a harmadik zsidótörvény elfogadása – amely először kezelte faji alapon a "zsidókérdést", amikor megtiltotta zsidók és nem-zsidók házasságát, a házasságon kívüli ilyen kapcsolatot pedig "fajgyalázásnak" minősítette –, valamint Bárdossy miniszterelnöksége alatt támadta meg Magyarország Jugoszláviát és a Szovjetuniót, és üzent hadat Angliának és az Egyesült Államoknak. Az ő vezetésével küldték a második magyar hadsereg 200 ezer katonáját a Don-kanyarba, ahol nagy részük elpusztult, valamint 50 ezer munkaszolgálatost keletre, akik közül 16 ezret mészároltak le.

Mint arról röviden már lapunk múlt heti számában beszámoltunk: a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézete és az Evangélikus Hittudományi Egyetem a magyarországi egyházak egymáshoz, valamint a társadalom egyes egyházakhoz való viszonyáról rendezett közösen konferenciát 1999. október 28-29-én Más-kép címmel. Előadásokat hallhattunk a "történelmi" egyházak egymáshoz, a zsidósághoz, a "kisegyházakhoz" és a társadalomhoz fűződő viszonyáról, valamint megszólalt öt "kisegyház" is. Az alábbiakban a Hit Gyülekezete képviselőjének az előadását közöljük.

A Hetek múlt heti számában pünkösd ünnepe kapcsán olvashattunk a történelmi és modern kereszténység Szentlélekkel kapcsolatos különféle állásfoglalásairól. A vitatott kérdés elsősorban azon probléma körül kristályosodott ki, hogy a Szentlélek működése mindössze valamilyen eszmei, elvont, fogalmi szinten megragadható dolog-e, vagy pedig valóban természetfeletti, különleges, szemmel látható megnyilvánulások kísérik – azaz vannak-e csodák? A cikk kitért arra is, hogy főként a klasszikus protestantizmus, azon belül is elsősorban a kálvinizmus dolgozta ki azt a teológiát, amely szerint a csodák megszűntek az apostoli kor után. Ezt továbbfejlesztve a racionalista bibliakritika teljesen "törölte" a csodák lehetőségét az egész világtörténelemből, beleértve a bibliai kort is, mondván, hogy a Bibliából is csak azt kell elfogadni, amit az értelem bizonyossága is alátámaszt, márpedig az a csodákat – azaz a természet törvényeinek Isten általi ideiglenes felfüggesztetését – nem igazolja. Rendkívül érdekes adalék a felfogások, kultúrák ezen ütközéséhez Friedrich Heinrich Wilhelm Gesenius héber szótárának "prófétálás" szócikke. Geseniusról tudni kell, hogy jóllehet 1810 és 1842 között dolgozott hebraistaként Németországban, ószövetségi héber nyelvtudományi munkáit máig a világ legjobbjaiként tanítják és használják mindenhol, szótárát napjainkig sem sikerült felülmúlnia senkinek sem, sőt számos más szótár épül visszavonhatatlanul az ő kutatásaira, melyeket összehasonlító nyelvészként az óhéber, arab, szír, etióp, káldeus, arám, örmény, föníciai, ógörög, latin, kopt, szamaritánus, ófelnémet nyelvek és írások elsőrangú ismerőjeként végzett el. Ami pedig a prófétálás kérdését illeti, ez azért szignifikáns a felvetett kérdésben, mert ez az a szellemi-természetfeletti megnyilvánulás, amelyet a Szentlélek működésével kapcsolatosan az Ó- és az Újszövetség egyaránt a leggyakrabban említ. Már Mózes is onnan tudja meg, hogy Isten Szelleme rászállt Izrael hetven vénére, hogy azok váratlanul prófétálni kezdenek (4Móz 11,16–29); később Saul királyról olvassuk, hogy amikor próféták közé került, akik hangszeres kísérettel prófétáltak, rászállt az Úr Szelleme és maga is prófétálni kezdett korábbi ismerőseinek nagy megdöbbenésére (1Sám 10,5–13), majd ez többször is megismétlődött vele eksztatikus állapotban (1Sám 19,19–24); az Újszövetségben pedig mind pünkösdkor (Csel 2,1–18), mind más alkalmakkor (Csel 19,2–6) a prófétálás jelensége kísérte a Szentlélekben való keresztséget (alámerülést). Pál apostol a Szentlélek kilenc ajándéka ("karizmája") között sorolja fel a prófétálást (1Kor 12,1–11), amelyet a leginkább kívánatosnak tart valamenynyi között (1Kor 14). Gesenius szerint a prófétálást jelentő héber nává ige alapjelentésének fogalmi köre az alábbiakkal írható körül: "kibugyog", "előbugyborékol", "felpezseg", "felbugyog", "kitör", "kilövell", "kiárad", "vastag sugárban kiömlik", "mint folyadék, kidől", "felforr" stb. A prófétálásra vonatkozóan elsősorban passzív alakban használatos (hitnabbé), azaz "valaki más okozza azt, hogy kibugyogjon, kitörjön, kiáradjon stb.". Gesenius ezek után a prófétálás tevékenységét az alábbi módon próbálja körülírni: "valaki isteni inspiráció, befolyás alatt lelkesülten, buzgalommal, hévvel, tűzzel beszél, bőségesen, túláradóan törnek ki belőle a szavak", "beszédeket áraszt". Végeredményben – mint maga is írja – egy a földből bugyborékolva, erőteljesen előtörő, bőviz? forrás jelenhet meg a szemeink előtt, ha a prófétálásról – amely nem előre megmondást jelent görög alakjában sem! – képet akarunk alkotni. A szó bibliai előfordulásainak szövegkörnyezete egyértelművé teszi, hogy eksztatikus beszédről van szó, amelyet számos teológus így definiál: természetfeletti beszéd ismert nyelven. Vannak azonban, akik a prófétálás jelenségéhez sorolják az ember számára értelmetlen szavak kiáradását jelentő nyelvekenszólást is. Bármilyen szokatlanul is hangozhat korunkban, vallási meggyőződésünktől független, kétségbevonhatatlan kultúr- és vallástörténeti ténynek tekinthetjük, hogy kultúránk egyik legnagyobb közös kincse, a Biblia legnagyobb részében ilyen állapotban lévő emberek ilyen állapotban elhangzott beszédeinek gyűjteménye. De Gesenius tovább vizsgálva a szó Szentírás-beli előfordulásait még messzebb jut, amikor megállapítja, hogy egyes szövegösszefüggésekben a nává, a prófétálás nemcsak verbális kommunikációt, hanem viselkedésmódot, cselekvést, mintegy testbeszéddel, akcióval, mozgással eksztatikusan, elementáris erővel átadott üzenetet is jelenthet, mint ezt a bibliai prófétáknál számos esetben láthatjuk. Az 1Sám 18,10-ben Gesenius így írja körül a szó jelentését: "őrültként viselkedik", "mint őrült, hevesen, szilajul, erőteljesen, vehemensen, felkavaróan, megrázóan agitál, felizgat, nyugtalanná tesz, izgalomba hoz", sőt: "görcsösen, hirtelenül, szaggatottan, lökésszerűen eltorzulva, kifordulva dühöng, lelkesedik, rajongva beszél, eksztázisban van" stb. "Amint a próféták Isten Szellemétől megindítva gyakran őrültként, hevesen agitáltak, görcsösen eltorzultak…", írja, s ekkor… – témánk szempontjából is szinte külön kultúr- és vallástörténeti csemege, ahogyan a korai romantika korának német hebraistáját angolra fordító kálvinista amerikai teológus türelme fogytán szögletes zárójelben kommentálja ezen a ponton nála száz évvel idősebb kollégájának szavait: "[de ez inkább a hamis prófétákra volt jellemző, semmint az igazakra]"… Tetten értük ezen a ponton is a szótárak mélyéig belopózkodott vitát. Múlt századi Európánk romantikus Geseniusa azonban számos példát hoz eksztatikusan viselkedő igaz prófétákra is. Nem kell nagyon sokáig keresgélnie a Bibliában…(A szerző filozófus, teológus)

Az elmúlt hetekben vallástörténeti rovatunk írásai számos aspektusból járták körül az Antikrisztus és a hamis messiások kérdését. Mostani számunkban, folytatva e sorozatot, a zsidó történelemben eddig fellépett többszáz hamis messiás közül mutatunk be néhányat. Háborúk, pusztulás, hitehagyás, csalódás: figyelemre méltó, hogy fellépésük mennyire nagy károkat okozott a történelemben.

Húsz év után újra kiállították a sokak által Jézus halotti leplének vélt torinói vászondarabot, amelyet április 18-tól június 14-ig lehet megtekinteni és tiszteletben részesíteni a város katedrálisában. Az esemény, amelyre hárommillió embert várnak – hétszázezren már a helyüket is lefoglalták –, erőteljes vallási töltést nyert azáltal is, hogy Torino érseke bejelentette: azok a katolikus papok, akik megtekintik a leplet, az említett időszakban hatalmat nyernek arra, hogy az abortuszt elkövetett nőket feloldozzák bűnükből, amennyiben persze azok is a városban tartózkodnak ekkor.