2002. 03. 16.
A katolikus egyház 20. századi legjelentősebb laikus mozgalmáról, az Opus Dei prelatúráról írt sorozatunk eddigi írásaiban felidéztük a szervezet születésének körülményeit a harmincas évek Spanyolországában. A köztársaság válsága, majd a polgárháború és az abból megszülető Franco-féle fasizmus időszakában Spanyolország – Norman Davies brit történész szavaival – "Európa legmocskosabb politikai praktikáinak kísérleti terepévé vált".
(Az Opus Dei történetéről szóló sorozatunk eddig megjelent cikkei:
A spanyol minta;
A fasizmus pápai támasza;
A cél: Európa meghódítása) A Franco-rendszer túlélte ugyan a második világháborút, ám a világ országai páriaként tekintettek a fasiszta államra. A nemzetközi bojkottot a Vatikán törte meg, amely az Opus Deihez közelálló katolikus politikusok – köztük számos miniszter – támogatásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Spanyolországot az európai államok a nyolcvanas évek közepére visszafogadták soraikba. Az Opus Dei politikai tekintélyét tovább növelte a lengyel Szolidaritás mozgalom melletti kiállása, amely a vasfüggöny leomlása után megnyitotta a szervezet számára más kelet-európai országokba is az utat. Javier Echevarría prelátus 1994-ben azt nevezte az Opus Dei társadalmi küldetésének, hogy a pápa felhívására segítsenek felállítani Európában egy új
"Maginot-vonalat" az egyház védelmére.