hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Téboly Irán urán
Ahmanidezsád cionizmus nélküli világról álmodik

2005. 11. 08.
A muzulmán böjti hónap, a Ramadán utolsó napján Teheránban az Iszlám Diákegyesületek szervezete konferenciát tartott "Cionizmus Nélküli Világ" címmel. A rendezvényen négyezer egyetemista előtt beszédet mondott Mahmud Ahmanidezsád iráni elnök is, akinek szavai, miszerint Izraelt "el kell törölni a térképről", olyan megdöbbenést váltottak ki világszerte, hogy történetében először még az ENSZ Biztonsági Tanácsa is egyöntetűen kiállt a zsidó állam védelmében. John Bolton amerikai nagykövet szerint Ahmanidezsád célja egy "második holokauszt".



Tömegtüntetés Teheránban. Khomeini ajatollah forgatókönyve a "második holokausztra" Fotó: Reuters

A nyugati világ politikusainak nagy része szintén elítélte az iráni elnök szavait, bár olyanok is akadnak szép számmal, akik magyarázni próbálják a magyarázhatatlant, mondván, az államfő csak retorikai fogásként használta a világbotrányt kavaró formulát. A szónok azonban világossá tette, hogy nem szabad félreérteni őt: "Senki nem engedheti meg, hogy ez a történelmi ellenség továbbra is ott éljen az iszlám világ szívében." (A teheráni beszéd fordítását – Magyarországon először – lapunkban olvashatják.) 

A beszéd utáni napon az elnök részt vett a teheráni Izrael-ellenes tömegdemonstráción is, ahol a kritikákra reagálva kijelentette: "A nyugatiak beszélhetnek, amit akarnak, de a reakcióik semmit nem számítanak." 

A londoni The Times kommentárja szerint Ahmanidezsád beszéde egy határvonal átlépését jelenti. Eddig ugyanis csak az iráni vallási vezetők beszéltek így, ám vezető politikus most először fenyegette meg Izraelt a megsemmisítéssel. Ráadásul az elnök e héten azt is bejelentette: Irán felgyorsítja nukleáris programját. 

A brit lap szerint Irán augusztus óta közel hét tonna dúsított uránt állított elő, ami elegendő egy atomfegyver létrehozására.

A leghatározottabban Tony Blair brit miniszterelnök ítélte el az iráni elnök fenyegetőzését. Blair figyelmeztetett arra, hogy a Nyugat nem zár ki akár egy katonai akciót sem Iránnal szemben. A brit kormányfő az egynapos uniós csúcstalálkozó után azt mondta: "nagyon nagy hiba" lenne az iráni vezetés részéről, ha azt gondolná, hogy a világnak annyi gonddal kell szembenéznie, hogy nem fordít kellő figyelmet a teheráni atomfegyverkezésre. "Ha így folytatják, az emberek azt kezdik kérdezni tőlünk, politikusoktól: mikor teszünk már valamit Iránnal?" 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!