Orbán Viktor – minden ellenzéki pánikkeltést megcáfolva – úriemberként távozott a kormányfői székből. Nálunk nincs január 6-a, nincs Parlament-ostrom. Ennyit arról, hogy diktatúrában éltünk. Ahogy elindul a hatalomátadás többlépcsős, Alaptörvényünkben szabályozott folyamata, érdemes rögvest elrágódnunk néhány idevágó gondolaton, hisz a rendszerváltók éppen „kolosszális diktatúránk” megbuktatását tűzték ki célul. Magyar Péter tulajdonképpen ellenállás nélkül ront be a kormányzati ajtón, most már csak az a kérdés, hogy sikerül-e elegánsan visszanyernie az egyensúlyt, vagy ez a lendület hamar burleszkbe illő közjogi jeleneteket produkál majd…
Bár a meccs még nincs lefújva (az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait még számolják), úgy tűnik, a Tisza jó eséllyel alkotmányozó helyzetbe kerül. A történelmi léptékű legitimáció, amit Magyar Péter konglomerátuma szerzett, több kényes kérdést is felvet.
Mielőtt az alkotmányjogi ügyekben mélyre hatolunk, rögtön szembeötlik egy súlyos reprezentációs probléma. A Tisza 3,1 millió, a Fidesz szűk 2,4 millió, a Mi Hazánk pedig 340 ezer pártlistás szavazatot kapott. Az új ellenzék tehát (Fidesz és Mi Hazánk) összesen nagyjából 2,7 millió választópolgárt képvisel majd a parlamentben, szemben a Tisza 3,1 milliós választói körével. A két tömb közötti különbség drasztikusan csekélyebb, mint amit a parlamenti helyek kiosztása tükröz. A jelenlegi választási törvény furfangos szabályai miatt a Tisza jelenleg 137 mandátummal rendelkezik, míg a Fidesz és a Mi Hazánk együttvéve 63-mal – azaz a tiszás mandátumok kevesebb mint felét kapja a nem sokkal kisebb ellenzék.
2026.04.17. (XXX/16)
