Derek Prince Budapesten, a Bornemisza Péter Gimnáziumban, 2000-ben
A szerző sokáig habozott, hogy elfogadja-e a felkérést a pünkösdi-karizmatikus mozgalom huszadik századi történetének egyik legismertebb személyisége életrajzának megírására. A végső döntés előtt, 2003 tavaszán Izraelbe utazott, hogy interjút kérjen az akkor már nyolcvannyolc éves Prince-től. A tépelődő Mansfield és a prédikátor-teológus egy Jeruzsálem melletti kibuc éttermében találkoztak. "Ahogy ott ebédeltünk Derekkel, és az elmúlt nemzedékekről beszélgettünk, Isten megemlékezett rólunk" – idézi fel Mansfield a történetet, amely, mint kiderült, döntő szerepet játszott abban, hogy a most októberben megjelent életrajz végül elkészült.
"Észrevettem, hogy a Ramat Rachel éttermének a távolabbi végében egy kelet-európainak tűnő csoport ül. Időről időre felpillantottak a tányérjukból, és félbehagyva a beszélgetést, felénk néztek. Néhányan bólogattak, mások meg, úgy tűnt, mintha egy fontos dologról igyekeztek volna meggyőzni a többieket. Aztán egyszer csak változás történt. Észrevettem, hogy néhányan a könnyeiket törölgették, míg mások letérdeltek az ebédlőasztal mellé, mintha az egy oltár lenne, és imádkozni kezdtek." Mansfield zavarban volt, hogy miért kerültek a különös figyelem középpontjába, míg Derek Prince – aki háttal ült a csoportnak – nem vett észre semmit.
A kommunista titkosrendőrség sem rettentette el a prédikálástól. Budaörs, 1983 Fotók: archív
2005. 10. 28. (IX/43)
