hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A tragikus álmodozó
John Lennon a kereszténység végét várta

2005. 12. 20.
"Lelőttek, lelőttek" – huszonöt évvel ezelőtt ezek voltak John Lennon utolsó szavai, miután New York-i otthona előtt Mark David Chapman hidegvérrel, öt lövéssel leterítette a huszadik század egyik legnagyobb hatású művészét. Az évfordulóra emlékezve az egyik magyar televízió is bemutatta azt a portréfilmet, amely részletesen, eredeti felvételekkel felidézi Lennon emlékezetes "népszerűbbek vagyunk, mint Jézus" nyilatkozata nyomán kirobbant vihart. 



John Lennon Emlékhely a gyilkosság helyszínén New Yorkban. Az álomnak vége Fotó: Reuters

"A kereszténység el fog tűnni. Összezsugorodik és semmivé lesz. Azt nem tudom, hogy minek lesz előbb vége: a rock and rollnak vagy a kereszténységnek. Most népszerűbbek vagyunk, mint Jézus" – nyilatkozta a zenei pályafutása csúcsán álló Lennon 1966 tavaszán a
London Evening Standard riporterének. A kijelentés Nagy-Britanniában nem váltott ki indulatokat, nem úgy az óceánon túl. A Beatles amerikai turnéja előtt konzervatív csoportok nyilvánosan elégették a liverpooli fiúk lemezeit, és egy sor rádióadó bojkottot hirdetett a zenekar felvételei ellen. Még a Vatikán is elítélte a zenész szavait. A botrány csillapítására a Beatles 1966. augusztus 11-én Chicagóban sajtótájékoztatót tartott. Lennon itt egy újságíró kérdésére, mit gondol arról, hogy a rajongók azt kiabálják: "Jobban szeretem a Beatlest, mint Jézust", kijelentette: csak arra utalt, hogy Angliában a fiatalok számára többet mond a Beatles, mint Jézus vagy a vallás. "Nem azt mondtam, hogy jobbak vagy nagyobbak vagyunk, vagy azt, hogy Jézus Krisztushoz mint személyhez vagy Istenhez vagy dologhoz, bármi legyen is ez, hasonlítjuk magunkat. Mondtam, amit mondtam, és ez helytelen volt. Vagy helytelenül értelmezték. Ennyit erről." Amikor megkérdezték Lennontól, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni, annyit válaszolt: "Ha ez önt boldoggá teszi, akkor igen, bocsánatot kérek."

A sajtótájékoztatóval a vita úgy tűnt, hogy nyugvópontra jutott, még a Vatikán is jelezte, hogy részükről az ügy lezárva. Meglehet, véletlen az egybeesés, a Beatles karrierjében mégis törést jelentett az 1966-os esztendő. Ebben az évben turnéztak utoljára, sőt egy kivételével már nyilvános koncertet sem tartottak többet. A zenekar tagjai nem sokkal ezután a transzcendentális meditáció alapítója, Maharishi Mahesh jógi tanácsára hónapokra elvonultak Indiába. Mire visszatértek, a Beatles-fiúk külseje és életvitele megváltozott: bár ezután is születtek zseniális dalaik, az LSD és a zenekaron belüli megosztottság egyre inkább rányomták a bélyeget zenéjükre.

Lennon élete szintén új irányt vett. Elhagyta feleségét, Cynthiát, akitől első gyermeke, Julian született, és viszonyt kezdett Yoko Onóval. A többször elvált japán avantgard művészt egy londoni kiállításon ismerte meg. Ono 1968-tól elválaszthatatlan társa és ihletője lett Lennonnak, aki még a nevét is megváltoztatta miatta: második keresztneve, Winston helyett John Ono Lennonnak nevezte magát.

Lennon a későbbiekben még inkább elidegenedett a vallástól. Legendás utópisztikus balladájában, az Imagine-ben arról énekel, hogy képzeljük el: nincs felettünk menny, csak az ég, és alattunk sincs pokol, nincsenek országok, sem vallás. "Álmodozó vagyok – vallotta a dalban, – de nem vagyok egyedül, remélem, egy nap te is csatlakozol hozzánk, és a világ eggyé válik." Az Imagine a 68-as nemzedék és a békemozgalom himnuszává vált, de Lennon egy másik, kevésbé ismert dala még többet elárul a művész spirituális kiábrándultságáról. Az 1970-ben megjelent God (Isten) cím? számban azt énekli: "Nem hiszek a Bibliában… nem hiszek Hitlerben, nem hiszek Jézusban, nem hiszek Kennedyben, nem hiszek Buddhában… nem hiszek a Beatlesben, csak magamban hiszek, és ez a valóság. Újjászülettem, az álomnak vége…"

Miután három elvetélt gyermek után 1975-ben megszületett Yoko Onoval közös gyermekük, Sean, Lennon úgy döntött, hogy csak a családjának és fiának él. Öt éven keresztül nem vett a kezébe gitárt, egészen 1980-ig. "Olyan, mintha újrakezdeném"
(Just Like Starting Over) énekelte az ekkor született – sokak szerint egyik legszebb – dalában. Megbékült legendás zenésztársával, Paul
McCartney-val is, akivel a Beatles felbomlása után a nyilvánosság előtt kölcsönösen, több személyeskedő dalban is szidalmazták egymást. A remény hónapjainak azonban 1980. december 8-án vége szakadt. "Most lőttem le John Lennont" – mondta Mark David Chapman a megdöbbent járókelőknek, majd kivette a zsebéből J.D. Salinger
Zabhegyező cím? regényét, és leült az utca szélére olvasni. A nekrológok megemlítették: a hatvanas években, amikor megkérdezték tőle, hogyan fog meghalni, Lennon kapásból – alighanem viccnek szánva – azt válaszolta a riporternek: "Valószínűleg lepuffant majd egy holdkóros."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!