hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pénz és tésztaszűrő

2014. 01. 11.
Jó lenne, ha a gyerekeink mindenből többet-jobbat kapnának, mindenben kiválóbbak lennének nálunk. Jobb iskolákba járnának, szebb ruhákba öltöznének, és mindenestül többre vinnék. Nos, egy területen elég könnyű dolgunk van nekünk, kisgyerekes szülőknek: a pénzügyi nevelés terén többet adni nekik – a mi generációnknak ugyanis ebből elég kevés jutott.

„Még mindig nagyon sok családban tabu a pénz – tudtam meg Himer Csilla pénzügyi nevelőtől –, nem illik beszélni róla. Ez pedig menekülő embereket eredményez.” A gyerekek a családi gyakorlatból így is sokat megtanulnak, és leveszik a szülői mintákat, de ahogy sok más területre igaz, a pénzzel sem – sőt pláne nem – jó csupán ösztönösen bánni. A pénzügyi intelligencia fejlesztése több mint egy évtizede népszerű téma Magyarországon is, a bestsellernek számító Gazdag papa-sorozat könyvei az olvasó emberek széles táborát elérték már, gyerekek számára azonban kevés ilyen témájú kiadvány található a könyvesboltokban. Himer Csilla a Pénzmesék-sorozattal ezt a hiányt igyekszik pótolni, méghozzá az alapoknál kezdve: nagycsoportos-kisiskolás gyerekekre koncentrálva. A szépen illusztrált mese- és foglalkoztató könyvek egy folytatásos történetbe ágyazva ismertetik meg az alapokat a kicsikkel jól fogyaszthatóan, gyereknyelven, nem túlzottan tanmeseszagúan. A történetet feladatokkal dolgozhatják fel a gyerekek, és innen elindulhat a beszélgetés is.

Nehéz erről a témáról úgy írni, hogy az gazdaghoz, szegényhez egyaránt szóljon. Himer Csilla úgy közelít a pénzhez mint eszközhöz, jobbára értéksemlegesen. „Funkció szempontjából a pénz semmiben sem különbözik a tésztaszűrőtől. Legfeljebb az egyenértékűsége miatt fontosabb nekünk” – mondja az írónő.

A történet központi gondolata a takarékosság, és azt igyekszik kedvesen bemutatni, hogy ha önfegyelmet gyakorlunk, és félreteszünk, akkor nagyobb anyagi célokat is elérhetünk. Mivel a vágyak beteljesülésének késleltetése amúgy is ennek az életkornak az egyik „tananyaga”, nevelési célja, az időzítés éppen megfelelő. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!