hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mesterhármas aranylabdával

2012. 01. 19.
Elsöprő győzelemmel, a szavazatok majdnem felét bezsebelve ismét Lionel Messi kapta a futballvilág legelőkelőbb elismerésének tartott FIFA Arany­labdát. Az argentin zseni sorozatban harmadszor nyerte el a díjat, nem kis fejtörést okozva ezzel a futballközvéleménynek. A trénerek közül az FC Barcelonával a tavalyi évben öt címet szerző Pepp Guardiola kapta a legtöbb szavazatot, az év góljáért járó Puskás-díj pedig a brazil Neymar kezébe került.

Michel Platini, az Európai Szövetség elnöke mosolyogva álldogált a színpadon az Aranylabda átadását megelőző másodpercekben. Ekkor már nyilván ő is tudta: a mai naptól kezdve többé már nem ő lesz az egyetlen, aki megszakítás nélkül háromszor is karjaiban tarthatta a díjat. És néhány perccel később valóban, maga is gratulálhatott az alacsony termetű, immár háromszoros aranylabdás argentin csatárnak.

Nagy meglepetés nem született ezzel a Zürichben hétfőn este tartott gálán, mégis sokan húzhatták a szájukat a döntéssel kapcsolatban. Tehette ezt elsősorban Xavi Hernandez, aki már második alkalommal - tegyük hozzá, teljesen jogosan - számíthatott arra, hogy ő lesz a befutó, jóllehet neki igazán a tavalyi kudarc fájhatott. Mindkettejük csapattársa, Carles Puyol erről úgy vélekedett, hogy ha Messi nem a Barcelonában futballozna, már Xavi is megkapta volna a díjat. De nemcsak ő, még jó páran másnak adták volna az „aranylasztit". A számok azonban magukért beszélnek, a többség szerint megkérdőjelezhetetlen volt Messi győzelme, akit lehet nem kedvelni, a tudás azonban, ami mögötte van, letagadhatatlan. Ráadásul ebben az évben még talán az előzőnél is inkább kiérdemelte az elismerést, hiszen 2011-ben nem rendeztek argentin kudarccal végződő világbajnokságot, a Barcelonával pedig a megszerezhető hat serleg közül ezúttal csupán a Spanyol Királykupáért járót nem sikerült a magasba emelni. Persze a vörös-kékek sikereire Xavi is bőven hivatkozhat, akinek háttérmunkája nélkül talán Messi sem lenne az igazi - de tudjuk, hogy nem csak a csapatokra igaz az egyszerű közhely: a futballban mindig az a fél győz, amelyik több gólt szerez.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség és a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA Aranylabdát a megszokott módon a nemzeti válogatottak edzőinek, csapatkapitányainak és nemzetenként egy-egy sportmédia-képviselőjének szavazata alapján osztották ki. Egervári Sándor, a mieink szövetségi kapitánya első helyen Messire szavazott, de ugyanígy tett Fabio Capello, az angolok és Vicente Del Bosque, a spanyolok edzője, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Gera Zoltánnál azonban az első háromban sem találjuk az argentin nevét, ő inkább Xavinak ajándékozta volna a díjat. A magyar újságírókat Imre Mátyás, az európai szövetség (UEFA) munkatársa, az nb1.hu alapítója képviselte, nála Messi, Xavi, Ronaldo volt a sorrend.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!