hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már csak egy hiányzik
A zavargások beárnyékolják a 2012-es londoni olimpia előkészületeit

2011. 08. 19.
Telik az id: kevesebb mint egy év múlva, 2012 nyarán rendezik meg a londoni olimpiát. Az elkészületek ugyan meglepen tervszerŐen haladnak, az angol fváros zavargásairól készült megrázó képek azonban súlyos figyelmeztetések a játékok szervezinek.

„Ez az egész valójában nem Londonnak, hanem annak a világnak a problémája, amelyben ma élünk!” – fogalmazott Darryl Seibel, a Brit Olimpiai Szövetség (BOA) igazgatója. Seibel természetesen az egész földkerekségen nagy megdöbbenést kiváltó angliai zavargásokkal kapcsolatosan próbálta meg az olimpiai szervezők, no, meg a saját válláról is levenni a terheket. A magyarázat egyfelől elgondolkodtató, másfelől kötelező jellegű: az egyhetes „londoni utcai fesztivált” követően ugyanis  különféle sajtóorgánumok már a jövő évi nyári játékok megrendezésének veszélyére hívták fel a figyelmet. Igaz, kissé túlzóan. A zavargások miatt ugyan elővigyázatosságból elhalasztottak számos sporteseményt és futballmérkőzést is, azonban a szervezők szerint ez a sajnálatos eseménysorozat inkább csak felhívta a hatóságok figyelmét az esetleges „gyújtópontokra”. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Londonban néhány hónappal ezelőtt szervezték meg sikeresen Vilmos herceg és Kate esküvőjét. Nagyságrendileg egymillió ember vett részt a ceremónián, amely teljesen zavartalanul folyt le. Szintén lényeges körülmény, hogy a fosztogatások elkerülték a sportrendezvények helyszínéül szolgáló városrészeket, csarnokokat.
A legfrissebb hírek szerint azonban a szervezők és a brit hatóságok semmit nem bíznak a véletlenre. Kifejezetten a londoni olimpia védelme érdekében kértek fel a napokban a világ legjobb biztonsági szakértői közül néhányat, az ő feladatuk a Londonba utazó sportkedvelő vendégek biztonságának szavatolása lesz. „Maximálisan bízunk abban, hogy a londoni rendőrség és a hatóságok jól felkészülnek majd a jövő évi nyári játékokra. Úgy hisszük, hogy 2012-ben egy csodálatos olimpia vár az emberekre” – igyekezett megnyugtatni a közvéleményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik szóvivője is. Érdekesség egyébként, hogy Peking után Londont részben éppen azért választották a játékok helyszínéül, mert nyugodt, stabil hátteréül szolgálhat az olimpiának. A következő, 2016-os olimpiát egyébként abban a Rio de Janeiróban fogják megrendezni, amely a korábbi években drogdílerek és bűnbandák sokaságától hemzsegett. Sajtójelentések szerint a brazil hatóságok ott kőkemény intézkedésekkel „tisztítják” a várost: egyes negyedekbe páncélos kocsival (!) és gépfegyverekkel hatolnak be a rendőri és katonai egységek. A Londonban Molotov-koktélokkal felgyújtott autók, betört kirakatok és szétvert áruházak képeit látva kijelenthető: drasztikusabb eszközök igénybevételétől az angol hatóságok sem riadhatnak vissza. A terrorcselekményekkel szemben már régóta készülő biztonsági erőknek most London saját, belső problémáival kell váratlanul megküzdeniük: az eddig kezeletlen, gengekbe verődő fosztogatók sokaságával.
Az immáron harmincadik újkori olimpiára való előkészületek eddig egyébként maximálisan tervszerűen haladtak. A sportlétesítmények kilencven százaléka már készen áll, ráadásul az előzetes költségvetési kereteken belül haladnak az építkezések (a britek összesen háromezer milliárd forintnak megfelelő összeget költenek fejlesztésekre). Mind a politikai, mind az infrastrukturális háttér biztosított egy kimagasló sportrendezvény-sorozat lebonyolításához. A zavargások ellenére a társadalmi támogatottság továbbra is töretlen az angol polgárok részéről. Annak ellenére, hogy a különböző professzionális sportesemények (Bajnokok Ligája, Forma–1, profi boksz stb.) a nyári ötkarikás játékok fényét kissé tompították az utóbbi években, valamennyi jegy elkelt már hetekkel ezelőtt. Több mint 23 millió belépő talált gazdára, igaz, ezek egy részét befektetési csoportok, cégek, üzletemberek vásárolták fel, akik egy része üzletszerűen árusítja majd tovább azokat.
London egyébként 1908 és 1948 után harmadszorra rendezi majd meg a nyári játékokat, összesen már huszonhat sportág tízezer sportolóját fogadva. A nyolcmilliós megapolisz központjától kevesebb mint tíz kilométerre fekvő Olimpiai Stadionban gyújtják meg a lángot egy nagyszabású rendezvény keretein belül, 2012. július 27-én. (H. S.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!