A kajak-kenu sportágban évek óta tartó tendencia, hogy egyre „sűrűbbé” válik a mezőny. Részben a magyar edzők külföldi munkájának is betudható, hogy ma sokkal nagyobb értéke van egy dobogós helyezésnek vagy akár egy döntőbe jutásnak, mint korábban, amikor magyar részről szinte csak az aranyérem volt elfogadható. Ezt is figyelembe kell vennünk a szegedi világbajnokság értékelésénél. Azt is fontos már az elején rögzíteni, hogy nagyon jól sikerült a verseny: 40 ezren követték figyelemmel a helyszínen, és a lebonyolítást a nemzetközi szövetség is méltatta. Úgy látom, hogy nagyon jó a hazai szövetség marketingje, és a sportág népszerűségét kihasználva az utánpótlás-nevelést is sikerül jól menedzselni.
Ami az eredményeket illeti, egyetértek Storcz Botond szövetségi kapitánnyal, aki 10 érmet várt a verseny előtt, így elégedett lehetett az összesítésnél. A női kajakosoknál sikerült mind a hat olimpiai kvótát megszereznünk, és – az olimpiai számokat tekintve – bizakodásra ad okot, hogy a négyes aranyérmet szerzett 500 méteren, egyesben pedig Kozák Danuta második lett. Kettesben a Kovács–Csipes párosnak a negyedik helyet sikerült megszereznie – itt látszik Janics Natasa hiánya, aki anyai örömök elé néz. Ez utóbbi hírt egyébként – lassan ötgyermekes apaként – nagy örömmel hallottam, és bízom abban, hogy az olimpiára Natasa vissza tud térni (a megszerzett kvótákat egyébként a jövő évi válogatón elért eredmények alapján töltik fel).
A férfiaknál sokat vártunk a kajak négyestől, de ez a teljesítmény most a 7. helyre volt elég. Itt hatalmas volt a verseny, hiszen négy kvótát lehetett megszerezni, és olyan egységek nem jutottak döntőbe, akik korábban Eb-t vagy vb-t nyertek. A minimum célt azonban teljesítették a fiúk, a kvótát megszerezték. Azt gondolom, ha ez az egység így együtt marad nagy nevekkel, klasszisokkal, akkor az olimpián éremesélyesként indulhatnak. Aminek nagyon örültem, hogy a fiatal Tóth–Kulifai páros 500 méteren nyerni tudott – ez nagy meglepetés volt. Egyébként náluk is látszik Fábiánné Rozsnyói Katalin, vagyis Kati néni kemény és következetes munkájának gyümölcse, amiért méltatlanul éri rengeteg támadás.
Sajnálhatjuk, hogy a férfiaknál az 500 méteres számok nem szerepelnek az olimpiai programban, helyettük a 200 méteres sprintszámokat részesítették előnyben, amiben nekünk még erősítenünk kell.
A férfi kajakosoknál egy kvóta ragadt bent, az egyes 1000 méteren, de ennek megszerzésére jövőre még bőven lesz esélyünk.
Áttérve a kenuszakágra, Vajda Attila nagyon szépen hozta a tőle elvárt kötelező győzelmet 1000 méteren. A rendezvény egyik arcaként, illetve szegedi sportolóként rá óriási teher hárult – de ő olyan klasszis, aki nagyon jól viseli az ilyen kihívásokat. Attila dobogóra várható Londonban, sőt, ő a legesélyesebb a győzelemre is.
Sajnos 1000 méteren a fiatal Széles–Nagy páros nem jutott döntőbe, ami azért is volt csalódás, mert korábban dobogós helyezéseket értünk el ezen a távon. Azt gondolom, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon meg fogjuk tudni szerezni a kvótát ebben a versenyszámban is. Ahol viszont nehezebb dolgunk lesz, az a 200 méteres táv – bár én nagyon szurkolok Bozsik Attilának, aki egyértelműen a legjobb a magyar mezőnyben. Figyelembe kell azonban venni, hogy hihetetlenül kemény a 200 méteres versenyszám, és az erős mezőnyben elég egy rossz rajt, egy rossz mozdulat, és még csak döntőbe sem jut az ember. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a kenusoknak van esélyük arra, hogy minden kvótát megszerezzenek jövőre.
Számomra nagy fénypontja volt a világbajnokságnak, hogy Kozmann Gyuri újra vízre szállt, és párosban a 9. helyre jöttek be, ami másfél év kihagyás után nagyon jó teljesítmény. Kolonics Gyuri halála után és az ő kiszállásával nagy űr keletkezett a kenusoknál. Most visszatérve akár még az olimpiai indulásba is beleszólhat.
Összefoglalva, bizakodóan várhatjuk a londoni olimpiát, ahol – mivel más a lebonyolítási rendszer, nincs annyi elő- és középfutam – talán még az eddigieknél is jobb teljesítményre lehetnek képesek a magyar egységek. (Lejegyezte: Sebestyén István)