"Mindenkinek joga van független szervezethez fordulni jogorvoslatért, ilyen kitételt a sporttörvény is tartalmaz" – nyilatkozta az ügy kapcsán Kolláth György alkotmányjogász. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a liga elöljárói, a korábbi csepeli kapus, jelenlegi ligaigazgató, dr. Szieben László ötlete nyomán mégis kizárják a Ferencvárost a legfelsőbb osztályból. Demján Sándor vállalkozó-ligaelnök már korábban is felvetette a Fradi ilyen fokú büntetését, hivatkozva a Milan és a Marseille esetére (az persze más kérdés, hogy utóbbi két csapat nem szurkolói rendbontás, hanem súlyos bundaügy kapcsán került ki hazája bajnokságának legfelsőbb osztályából).
A Fradi igazgatósága jogi szakvéleményekre hivatkozva úgy véli, hogy az MLSZ elnökségének augusztusi határozata nem felel meg a jogszabályoknak, ezért törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte az ügyészségtől. Az MLSZ elnöksége augusztus 7-én úgy döntött a Ferencváros által benyújtott fellebbviteli ügyben, hogy hat pont levonással sújtja az együttest a májusi, a Debrecen elleni találkozó után történt rendbontás miatt. A testület rendkívüli ülésén arról is határozott, hogy az FTC-nek ebben az idényben csak három otthoni mérkőzését kell zárt kapuk mögött megrendeznie. Szeiler Józsefet, az FTC Rt. vezérigazgatóját december 31-ig eltiltották a találkozók látogatásától, és 1,2 millió forintot kell fizetnie. Az elnökség jóváhagyta az MLL fegyelmi bizottsága által a klubra kiszabott 40 millió forintos pénzbüntetést. Az MLSZ-vezetők úgy fogalmaztak: amennyiben a Ferencváros ezt nem fogadja el – a mostani lépés ezt mutatja –, akár ki is zárhatják az Arany Ászok Ligából. Demján Sándor ligaelnök Szeiler büntetésével kapcsolatban megjegyezte: ha az FTC Rt. vezérigazgatója továbbra is kijár a Ferencváros mérkőzéseire – mint tette azt a 2. fordulóban a Videoton ellen –, akkor az egyesületet újabb 40 millióra megbírságolhatják. Kolláth György alkotmányjogász szerint az FTC-nek jogában áll törvényességi eljárás lefolytatását kérni az ügyészségtől, de ezzel a lépésével kicsit elkésett.
"Más kérdés, hogy a Fővárosi Főügyészségnek nem is kellett volna megvárnia az Rt. kezdeményezését, de az ügyészség az elmúlt időszakban semmilyen érdeklődést nem mutatott a labdarúgás súlyos jogi problémáival szemben."
Az alkotmányjogász hozzátette, az ügyben lesz még egy-két "csavar", mivel az túljutott nyugvópontján. "Sajnos, ebben az ügyben senki sem járt el százszázalékos törvényességgel" – nyilatkozta Kolláth György.