hetilap

Tibor edzett fiatalember – régebben bokszolt is –, jól bírja a mindennapi hat kilométeres gyaloglást a tűző napon vagy épp a hófúvásban, de azt már kevésbé, amikor ordenáré stílusban ordítanak vele, hogy miért nem hozta a pénzt. Ebből az élményből mindjárt az együtt töltött napunk elején jut neki egy jókora adag, hiszen amikor leszállunk a buszról, már kisebbfajta tömeg várja. Mindenki számított a pénzre, de az nem jött. Szerencsére a többség a védelmére kel, elvégre nem ő tehet róla, no meg persze ő az egyetlen, aki ide időnként pénzt hoz, ezért aztán nem szabad bántani. Amúgy milyen pénzt? – érdeklődöm, mivel a nyugdíjat meg a családi pótlékot eddigre már biztosan kiküldték. Most éppen a közmunkabéreket várják, de a további felsorolásból a szociális juttatások széles skálája ismerhető meg. Szénpénz is jön néha némelyeknek a hajdani bánya utódjától. Ha már bánya: jól látszik innen az a torony – az István akna –, ahonnan annak idején naponta a mélybe utaztak a bányászok. Szakértők szerint alattunk most is vagy száz évre elegendő szénvagyon pihen. Tibor olyan barakkokat mutat, amiket még az első világháború során építettek katonáknak, aztán bányászok laktak bennük. Ma értéktelen, többségében önkormányzati tulajdonú „lakások”.

Ezen a környéken javarészt romák élnek. A kézbesítő ma (és máskor is) főként felszólító leveleket hoz nekik, mivel nem fizetik a szemétszállítási díjat (sem). Az egyik roma asszony azt mondja, neki nincs is szemete, mivel mindent eltüzel. A műanyag üveg nagyon jól ég, jól lehet vele fűteni is. Tőle tudjuk meg azt is, hogy nemsokára egy időre kiköltöztetik őket, mert állítólag a város egy pályázaton nyert rá pénzt, és felújítja belőle az itt lévő lakásokat. A vizet a legtöbb helyen a közkútról hordják az itteniek, a szennyvíz néhol az árokban landol, az áramot pedig egyesek nem a hagyományos módon vételezik. Az egyetlen számla, amit biztosan fizetnek, az a TV-előfizetés. Sok helyen meglett, egészséges férfiak fogadják a postást. Egyikük behív az udvarára és elmeséli, hogy egy szoba-konyhában laknak kilencen: a feleségével és hét gyerekkel. Mutatja az udvart, hogy hol van a pottyantós, meg hol mosakodnak a kútról hozott vízben. A romos épületük falára egy művészi hajlammal megáldott személy felfestette őt és a családját, gyermekeit két nagy tenyéren ábrázolva. Büszkén mutatja őket. A közelben áll egy Merci, nem nagyon illik ebbe a környezetbe, de nem kérdezgetem, hogy az övé-e. Sietek utolérni Tibort, akit arról faggatok, miért akart ebbe a körzetbe jönni.

– Matekozok – mondja. – Nekem az a mottóm, hogy minél több örömöt adok, annál többet kapok. És az a legjobb az egészben, hogy kamatostul kapom meg, mert az Isten mindig így adja. A lakásomban (egy másfél szobás panel) nagyon sok olyan dolog van, amit nem én vettem, hanem úgy kaptam: baráttól, ismerőstől, családtól. Az élettől, ha úgy tetszik. Nézd meg az ittenieket, mekkora családjaik vannak. Gondolj bele, hogy ha ezek jól működnének, mekkora örömöt jelentenének. Ők meg azt hiszik, hogy a pénz jelenti a boldogságot. Az idióta fogyasztói társadalom miatt totál el vannak adósodva. Az embernek szerintem mindig azt a tenyerét kell néznie, amiben van valami. Márpedig azért mindenkinek tesz a tenyerébe az élet, érdemes azzal foglalkozni, mert abból lehet építeni, meg azt lehet kamatoztatni. Ha mindig azt bámulja, amiben nincs semmi, akkor persze, hogy szomorú lesz. Legfontosabb célomnak azt tartom, hogy az embereket rádöbbentsem, mekkora értékek ők maguk. Nekem is jó időbe telt, mire rájöttem, hogy az élet számomra is nyújthat valamit. Kisgyerekkoromban elváltak a szüleim. A középiskolát már nem a szokásos módon végeztem el. A kertvárosi bandákkal az utcán töltöttem az időt. Később megházasodtam, de aztán kis idő múlva el is váltam az első feleségemtől. Egy idő után úgy éreztem, hogy ha nem változtatok az életvitelemen, bele fogok pusztulni. Elkezdtem keresni valami olyan dolgot, amibe kapaszkodhatok, amiből igazán erőt meríthetek. Eljártam különböző vallási közösségekbe: buddhistákhoz, krisnásokhoz, több keresztény felekezetbe, ezt követően pedig egy jó darabig az egészséges életmód megszállottja lettem.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek