„Feltettem az álarcot, és bevonultam a terembe. Csuklyám mögött biztonságban éreztem magam a Klavalierek fürkésző szeme elől. Több ezer klántag jelent meg, köztük nők és gyermekek is. Még a gyermekeket is szabályos klán-egyenruhába, kámzsába és csuklyába bújtatták.
– Hol van Kennedy? – kérdezte Bob elfúlva.
– Épp most ment be – válaszolta Starnes.
– Szent isten! Ki kell hoznunk valahogy!
– Mi baj?
– Kelepcébe csalta a Sárkány. Tíz perc múlva a Klavalierek bezárják az ajtókat, és a Sárkány elrendeli, hogy mindenki vegye le az álarcot! Mihelyt valamelyik Klavalier felismeri Kennedyt, azonnal sípjába fúj, a többiek körülfogják, aztán elteszik láb alól.
– De hát hol az ördögbe tudnád megtalálni? Kilátástalanabb, mint szénakazalban egy tűre akadni.
– Tudom, de azért megpróbálom – szólt Bob, és visszarohant a terembe.” (részlet Stetson Kennedy: A Ku-Klux-Klan tagja voltam c. könyvéből)