hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mintadiákból lázadó
Újabb krízis előtt a görög gazdaság

2017. 02. 10.
Újabb fejezettel bŐvül a görög dráma. Úgy tűnik, ismét az államcsőd réme fenyeget, ugyanis Alekszisz Ciprasz tavaly év végi „lázadó” akciója után az IMF és az ESM is azt fontolgatja, hogy nem vesz részt tovább a görögök 2015-ben kialkudott áthidaló hitelezésében, és további megszorítások bevezetését követeli. Ha nem sikerül a tavaszi választások előtt megállapodni, az kikényszerítheti a görögöket a szabad piacra, ami katasztrofális következményekkel járhat.

Február 20-án jönnek össze az eurózóna pénzügyminiszterei, így égetően fontos, hogy legkésőbb ekkor megállapodás szülessen az eszkalálódó görög krízis megoldására. Tavasszal ugyanis elindul a választási hullám, ami azt jelenti, hogy az ügy a helyi politikai kérdések miatt háttérbe szorul, és mire májusban újra tárgyalóasztalhoz tudnának ülni, addigra már szinte teljesen biztos, hogy Ciprasz kormánya nem fogja tudni teljesíteni a júniusban esedékes adósságszolgálatot.

Mind az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), mind a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bekeményített Ciprasszal szemben, és a német külügyminiszter, Wolfgang Schäuble is keményen bírálta a görög kormányt, amiért semmit nem teljesített ígéreteiből, így a válság eszkalálódásának egyedüli okaként Görögországot jelölik meg. Az IMF szerint a görög adósság 2030-ra „robbanhat”, ami azt jelenti, hogy sürgős intézkedésekre van szükség, amelyek hosszú távon csökkentik az adósság mértékét. Ezt pedig nem segítik elő a további segélyek, ha cserébe nem történnek reformok, hanem az első minimális többletet szociális intézkedésekre használják fel, ahogy az decemberben is történt.

Alekszisz Ciprasz egészen tavaly decemberig igazi mintadiákja volt az eurózónának. A görög kormányfő minden egyes megfogalmazott követelést igyekezett megvalósítani, bár nem teljesen az ütemterv szerint, viszont 2016 végén „belázadt”, és több olyan intézkedése is volt, amivel mind az ESM-nél, mind az IMF-nél rossz pontokat szerzett. Ciprasz elhalasztotta az áfa-emelést, egyhavi plusz „bónuszt” adott a nyugdíjasoknak, és harmincezer mélyszegénységben élő gyerek számára ingyenes iskolai étkeztetést ígért. Nem történt meg a munkaügyi reform sem, amelyben az EU a munkáltatók mozgásterét növelte volna a munkavállalók elbocsátására, ami jelenleg a szakszervezetek miatt nem könnyű. Ráadásul azokon a szigeteken, amelyeket a legsúlyosabb mértékben sújtott a migránsáradat, a helybeli cégeknek nem kell társasági adót fizetniük. Az ígéretek költségeit pedig abból a „virtuális többletből” finanszíroznák, ami a görög gazdaság tényleges teljesítménye és a segélyezők által tervként előírt szint között keletkezett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!