hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elégedetlen Európa – 2017 meglepetései

2017. 01. 05.
Meghatározó évet zárt Európa: 2016-ban némileg lassult, de nem állt le a migránshullám; a britek úgy döntöttek, inkább az EU-n kívül folytatnák; és brutális terrorcselekmények mutatták meg az év végén is, hogy a főáramú migránspolitika kudarcot vallott. 2017 nem kevésbé lesz meghatározó, mivel elnökválasztás és parlamenti választás is lesz mind Németországban, mind Franciaországban, és Hollandiában is az urnákhoz járulnak a választók. Az egyre erősebb jobbra tolódás miatt előfordulhat, hogy mind a három országban meglepetések érik a jelenlegi irányító elitet, ami akár radikális politikai irányváltást is eredményezhet.

Számos politikai esemény jelezte 2016-ban, hogy az európaiak jelentős része elégedetlen a jelenleg követett politikai iránnyal, és olyan váltást szeretne, amelyben aggodalmaikra megnyugtató választ kapnak. Ezt támasztja alá többek között a britek nyáron meghozott döntése: nem kívánnak tovább az Európai Unió kötelékén belül maradni. Eközben a skótok minden eszközzel igyekeznek megakadályozni, hogy a miniszterelnöki székben David Cameront váltó Theresa May sikerrel navigálja ki Nagy-Britanniát az EU-ból. 2017-ben hangsúlyos kérdés lesz, hogy sikerül-e a tervek szerint márciusban elindítani a kiválási folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye alapján.

Migráció és határzár

2016-ban egyértelműen lassult az Európába irányuló migránsáradat: az év elején még naponta háromezren lépték át a német határt, az év végére viszont a 2015-ös egymillióhoz képest az Európai Unióba érkezett menedékkérők száma nagyjából 350 ezerre csökkent. Fontos lassító tényező volt, hogy a balkáni útvonalon elhelyezkedő országok sorra kezdték lezárni határaikat a tavaszi jó idővel együtt érkező menedékkérők előtt, és sikerült Törökországgal is tető alá hozni a megállapodást, amelynek értelmében azokat a migránsokat, akik bizonyíthatóan nem szenvedtek politikai üldöztetéstől, azonnal vissza lehetett küldeni már a görög partoktól. Ennek köszönhetően a balkáni útvonalon mindössze 180 ezren érkeztek Európába 2016-ban; az útvonal áthelyeződött Líbia és a mediterrán államok, Olaszország és Spanyolország irányába, ahol 30 százalékkal magasabb volt az érkezők száma, mint 2015-ben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!