A kényszer alkalmazásától sem riadna vissza Berlin, hogy „megregulázza” a kötelező kvótarendszert ellenző uniós tagországokat. Thomas de Maiziere német belügyminiszter a ZDF német köztelevízióban beszélt arról, hogy az uniós források megvonása lehet a nyomásgyakorlás eszköze, hiszen gyakran olyan országok tanúsítanak ellenállást, amelyek sok strukturális támogatást kapnak az Európai Uniótól. A német politikus azt követően nyilatkozott a menekültkvóták ügyében, hogy Brüsszelben eredménytelenül zárult az uniós bel- és igazságügyi miniszterek találkozója a kérdésben. Az ülés nem volt indulatoktól mentes a beszámolók szerint: állítólag Bernard Cazeneuve francia és Robert Kalinak szlovák belügyminiszter szólalkozott össze a leghevesebben. A német alkancellár szerint Európa szégyent hozott magára azzal, hogy nem jutott egyezségre 120 ezer menekült elosztásáról.
A német nyomásgyakorlás taktikájának a részét képezheti az is, hogy Berlin hirtelen úgy döntött, bezárja a tárt kapukat, és átmenetileg visszaállítja az ellenőrzést az osztrák–német határon. A szigorításra az indoklás szerint a menekültáradat kordában tartása érdekében van szükség. Némelyek azonban úgy vélik, a lépéssel Németország azt akarja kicsikarni a többi tagországtól, hogy osztozzanak vele a menekülteken. Ezt ugyanakkor azért sem lesz könnyű elérni, mert a migránsok többsége határozott elképzeléssel és követeléssel érkezik azt illetően, hogy hol akar letelepedni.
A határellenőrzés visszaállítását mások azzal a belpolitikai felzúdulással magyarázzák, amelyet többek között az váltott ki, hogy egy hétvége alatt mint-egy 20 ezer migráns érkezett Münchenbe. Merkelék konzervatív testvérpártja, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) kemény bírálatokat fogalmazott meg a kancellár migrációs politikája kapcsán, amelyet egyenesen katasztrofálisnak nevezett. A CSU vezetője, Horst Seehofer, aki egyben bajor miniszterelnök is, úgy véli, a német határok megnyitása a menekültek példátlan mértékű áradata előtt olyan hiba volt, amely hosszú időre le fogja kötni az országot. Seehofer, aki egyébként meghívta pártja következő kongresszusára Orbán Viktor miniszterelnököt, a Der Spiegel hetilapnak beszélt arról, hogy „olyan vészhelyzetbe sodorták magukat, amelyet hamarosan nem lesznek képesek ellenőrzésük alatt tartani”. A CSU alelnöke pedig teljes felelőtlenségnek tartja azt, hogy ellenőrzés és regisztráció nélkül engedtek be több ezer embert az országba. Hans-Peter Friedrich szerint senki sem tudja megbecsülni, hány iszlamista lehet közöttük. Bajorország mellett más tartományok vezetői is panaszkodnak. A szövetségi kormány állításuk szerint magukra hagyta őket: nem tájékoztatták őket időben, és a felkészülésben sem kapták meg a megígért segítséget és forrásokat.