hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Formálódik a nyugati világrend ellenpólusa?
BRICS újratöltve

2015. 07. 19.
A világ lakosságának 42 százalékát képviselő vezetők gyűltek össze a héten az oroszországi Baskírföld fővárosában, Ufában. A BRICS-országok, azaz Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika első számú vezetői mellett a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) tagállamai is üléseznek Vlagyimir Putyin elnökletével. A világ lakott területének negyedét, gazdasági termelésének 27 százalékát adó országok vezetői fontos megállapodásokat hoznak tető alá, de azt még korai lenne kijelenteni, hogy a nyugati világ ellenpólusaként új hatalmi centrum lenne alakulóban.

Az Ufában zajló, több tízmilliárd rubeles beruházással járó, tízezres létszámmal számoló rendezvények szervezői mintegy ezerfőnyi újságíró fogadására készültek fel. A hatalmas felhajtással előkészített csúcstalálkozó a következő prioritásokat fogalmazta meg:
– a nemzetközi béke és biztonság megerősítése és a BRICS-országok érdekeinek előmozdítása politikai-katonai téren (vagyis a NATO ellensúlyának kialakítása);
– a pénzügyi együttműködés elmélyítése és a nemzetközi pénzügyi-gazdasági rendszer reformja (azaz az IMF és a Világbank ellensúlyaként egy fejlesztési bank és egy pénzügyi szervezet létrehozása),
– valamint a BRICS-országok kereskedelmi-gazdasági kapcsolatainak elmélyítése és a szociális téren történő együttműködés elősegítése.
Önmagában a fórum megszervezése, és a különböző területeken való együttműködés erősítése egyelőre nem képes a G7 gazdasági erejét ellensúlyozni, valamint az Egyesült Államok vezető szerepét megkérdőjelezni. Az eseménnyel párhuzamosan rendelkezik a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) csúcstalálkozóját is, melynek Kína és Oroszország mellett szintén tagjai a volt közép-ázsiai szovjet köztársaságok.

Irán, a megfigyelő

A BRICS-országok képviselői az aktuális nemzetközi helyzetet is megvitatták a fórumon: többek között a szíriai krízist, az Iránnal kapcsolatos kérdéseket (utóbbi képviselői megfigyelőként vettek részt a fórumon, és a szervezet egyik fontos célja az Iránt érintő fegyverembargó feloldása, valamint nemzetközi elszigeteltségének megszüntetése), de a közel-keleti rendezés, az ukrán konfliktus és a görög válság, illetve az Iszlám Állam jelentette fenyegetés is a témák között szerepelt. Az orosz elnök a csúcstalálkozó ideje alatt 11 ország képviselőjével tart kétoldalú megbeszélést, többek között Irán és Kína vezetőivel is, de jelen voltak Pakisztán, India, Afganisztán és Kazahsztán első emberei is.
A legfontosabb azonban Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása, amely az energetikai együttműködés terén hozhat előrelépést: végre elindulhat a Szibéria Ereje gázvezeték építése, amely egyfelől a kínai gazdaság energiaéhségét elégítheti ki, másrészt az oroszoknak egyre fontosabb készpénzbevételt segíti elő. Emellett a kínaiak bevásárolnak orosz S-400-as rakétákból is, amelynek révén Kína valószínűleg hatékonyan oldhatja majd meg az Észak- és Dél-Kínai tengeren fennálló területi vitáit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!