„Második üzenet Amerikának” – ezzel a címmel tett közzé egy két és fél perces videót az Iszlám Állam, amelyen állítólag a második amerikai túszt, a 31 éves Steven Sotloffot fejezik le. A terrorhadsereg azzal fenyegetőzik, hogy egy brit állampolgárral folytatja a kivégzéseket. Mindezek a rémtettek csak megerősítik, hogy a dzsihádisták nemcsak a Közel-Keletet, hanem az egész nyugati civilizációt célpontnak tekintik, miközben jelenlétük amerikai, illetve európai nagyvárosokban is egyértelmű. Néhány héttel ezelőtt például közösségi oldalakon elterjedt, hogy London belvárosában, a forgalmas Oxford Street bevásárlóutcán az Iszlám Államot népszerűsítő röplapokat osztogattak. A brosúrán állítólag arra biztatták a muszlimokat, hogy világosítsák föl egymást, és ha lehetséges, költözzenek az újonnan kikiáltott államba. A Scotland Yard vizsgálatot indított a röplapok miatt.
Aggasztó az is, hogy a terroristák folyamatosan új módszereket keresnek mészárlásaikhoz, amelyekkel a korábbiaknál sokkal nagyobb mértékű pusztítást tudnak előidézni. Ezt támasztja alá az Iszlám Állam egyik harcosának laptopja is, amelynek tartalmát nemrég hozták nyilvánosságra. A számítógépre egy mérsékelt szíriai lázadó- csoport talált rá a dzsihádisták egyik rejtekhelyén. Az első látásra üresnek tűnő gépen a foreignpolicy.com munkatársai rejtett fájlokat találtak. A francia, angol és arab nyelvű dokumentumok többek között leírásokat tartalmaztak arról, hogyan kell bombát készíteni vagy autót lopni. Az egyik 19 oldalas arab nyelvű dokumentum pedig arról szólt, hogyan lehet biológiai fegyvert kifejleszteni és a fertőzött állatokból kinyert bubópestis-baktériumot fegyverként használni. A laptop tulajdonosa egyébként egy tunéziai férfi volt, aki kémiát és fizikát tanult. A számítógép tartalma alapján valószínűsíthető, hogy a dzsihádisták nem rendelkeznek még ilyen veszélyes fegyverekkel. Félő azonban, hogy olyanok, mint ez a tunéziai férfi, a frontvonalak mögött csendben az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló Moszuli Egyetemen vagy Szíriában, a de facto fővárosként működő Rakka valamelyik laboratóriumában vegyi vagy biológiai fegyverek előállításán kísérleteznek.
Az efféle törekvések egyébként nem új keletűek, az al-Kaida már a 2001. szeptember 11-ei merényletek előtt próbált vegyi fegyvereket kifejleszteni. Ilyen tömegpusztító fegyverek kiötlésén dolgozott az a „Lady al-Kaida” néven elhíresült pakisztáni nő, aki az Egyesült Államokban tanult (képünkön, jobbra fent). 2008-as letartóztatásakor részletes terveket találtak nála arról, hogyan lehet az Ebola terjesztésével ölni, hogyan lehet piszkos bombát készíteni, és mik lehetnek a potenciális célpontok New Yorkban. A nőnél talált dokumentumokban egy kitalált vegyi fegyverről is szó volt, amely megkímélné a gyerekeket, és csak a felnőttekkel végezne. Aafia Siddiqui táskájában a főleg aranybányászatban használt, erősen mérgező nátrium-cianidból is volt egy kis mennyiség, amikor elkapták. 2010-ben 86 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy kihallgatásakor felkapott egy asztalon heverő fegyvert, és lövöldözni kezdett. Érdekes, hogy az egykor az FBI legkeresettebb terroristáinak a listáján szereplő Siddiquit szinte valamennyi iszlamista csoport megpróbálta kiszabadítani. A tálibok Bowe Bergdahlért cserébe akarták kihozni a börtönből, az Iszlám Állam pedig szintén fogolycserét ajánlott érte: állítólag a két kivégzett amerikai újságírót is elengedték volna Siddiqui szabadulásáért.
Az amerikaiak azonban érhető módon nem alkudoznak Lady al-Kaidáról, aki a 9/11 támadások kitervelőjével is kapcsolatban állt. Egyre többen tartanak ugyanis a szeptember 11-ei események megismétlődésétől. A terrorveszélyt a szaúdi uralkodó is megerősítette: Abdullah király szerint, ha nem lesz hamarosan komoly nemzetközi lépés, akkor az Iszlám Állam terroristái még az év vége előtt támadást intézhetnek Európa és az Egyesült Államok ellen. Az Il Tempo olasz újság pedig izraeli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Ferenc pápa a dzsihádisták kiemelt célpontjai közé tartozik, mivel ő „a keresztény vallások legfőbb képviselője”. A Vatikán azonban tagadja az értesülést.
Nagy-Britanniában már megemelték a terrorkészültség szintjét. David Cameron kormányfő terrorellenes intézkedéseket tartalmazó törvénymódosítást jelentett be. Ennek eredményeképp a hatóságok könnyebben vonhatják be a határon azoknak a brit állampolgároknak az útlevelét, akik a gyanú szerint azért utaznak külföldre, hogy terrorcselekményeket kövessenek el, vagy hogy terrorszervezetekhez csatlakozzanak. A törvény emellett kötelezni fogja a brit repülőterekre közlekedő légitársaságokat utaslistáik előzetes bemutatására. A YouGov felmérése szerint egyébként a britek többsége (67 százalék) támogatná azt, hogy az Iszlám Állam brit fegyvereseit fosszák meg állampolgárságuktól.
Az Egyesült Államokban azonban még ilyen lépésekre sem telik egyelőre. Barack Obama már nemcsak a republikánusoktól, hanem demokratáktól is bírálatokat kap, miután a múlt héten egy sajtótájékoztatón beismerte: nincs még stratégiájuk az Iszlám Állam ellen. Dianne Feinstein demokrata szenátor szerint az elnök „túl óvatos” ebben az esetben. Becslések szerint több száz amerikai állhat kapcsolatban a dzsihádista csoporttal, és legalább százan vesznek részt a harcokban a Közel-Keleten. A hatóságok arról is beszámoltak, hogy mintegy 6 ezer külföldi nemzetiségű ember tűnt el az Egyesült Államokban, akik diákvízummal érkeztek az országba.
A törvényhozók szerint a Harvard, a Yale és más fontosabb intézetek programjaiban továbbra is megvannak azok a kiskapuk, amelyeken keresztül annak idején a 2001. szeptemberi támadások egyik elkövetője is az Egyesült Államokba jöhetett.
Pokol nőknek – szexrabszolgák 25 dollárért