hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terror és megbékélés
Nelson Mandela arcai

2013. 12. 12.
Nelson Mandela személyét és munkásságát méltatja az egész világ. A Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke hosszú betegeskedés után, a múlt héten hunyt el johannesburgi otthonában. A történelmi óriásnak is nevezett Mandela érdemei vitathatatlanok: tevékenyen részt vett országában a brutális apartheid rendszer felszámolásában. A békés átmenetet választotta végül megoldásként, de volt idő, amikor úgy látta, csak fegyveres küzdelemmel érhető el változás. És ennek a harcnak nem csak az elnyomók estek áldozatul.

Nelson Mandela 1942-ben vetette bele magát a feketék jogaiért küzdő mozgalomba: ekkor kezdett az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) rendezvényeire járni, ahol egyre több szerepet vállalt. A színes bőrűek helyzete mind rosszabbra fordult, 1948-ban pedig Daniel Malan, aki a Nacionalista Párt színeiben megnyerte a kizárólag fehérek számára kiírt választásokat, bevezette azt a kegyetlen rendszert, amely az „apartheid” néven vált hírhedtté. Az ANC ekkor többnyire békés megmozdulásokkal próbált tiltakozni az elnyomók ellen, a hatóságok viszont brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szemben: többször közéjük lőttek, aminek során nőket és gyerekeket is megöltek.

Az eredménytelenséget megelégelve az ANC taktikát váltott, és Mandela is kész volt feladni korábbi pacifista nézeteit. A szervezet felállította az Um - khonto we Sizwe (A Nemzet Tüze) nevű katonai alakulatot. Mandela feladata a hadsereg megszervezése lett, amivel az illegalitás évei következtek számára. Gerilla- és szabotázsakciók kiötlésével töltötte az idejét, majd külföldre utazott, ahol támogatókat keresett erőszakos küzdelmükhöz, valamint katonai képzéseken vett részt.

A valójában terrorcsoportként működő katonai alakulat többek között a szovjetektől kapott tanácsokat és anyagi támogatást, de mellettük állt a Fidel Castro vezette Kuba is. Havanna az 1960-as években katonai szállítmányokkal látta el az ANC-t, az 1970-es és 80-as években pedig több ezer katonát küldött az angolai harcokba, ami szintén hozzájárult a dél-afrikai kormány meggyengüléséhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!