Eddig mintegy négyezer halálos áldozatot követelt a Haiyan tájfun, amelyet minden idők egyik legnagyobb viharaként tartanak számon a térségben. A mentés és a romok eltakarítása nehezen indult meg az apró szigetekre tagolt országban. A nagyrészt külföldről érkező humanitárius segélyszállítmányok a katasztrófa hírére szinte azonnal megindultak, ám hosszasan vesztegeltek a környező szigeteken, mire a hatóságoknak sikerült légi útvonalat biztosítaniuk a leginkább érintett régiókba. A helyszínen a romba dőlt infrastruktúra, a járhatatlan utak, az áram és üzemanyag, valamint a telekommunikációs lehetőségek hiánya ugyancsak gátolta a mentést.
Ezt erősítette meg lapunknak Lukács Csaba újságíró, a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese, aki két másik társával és az általuk vitt szállítmánnyal négy nappal a katasztrófa után, hétfőn érkezett meg Cebu szigetére. Más országok segélycsapataival együtt csak egy nappal később jutottak el a tájfun által szinte teljesen elpusztított Taclobanba.
A Leyte szigetén fekvő város a vihar előtt 220 ezer lakost számlált. Üzemanyag hiányában a várostól 11 kilométerre fekvő repülőtérről védőfelszerelésben, hátukon a szállítmány egy részével gyalog kellett megtenniük az utat a trópusi melegben. Járművek nélkül természetesen számos, több száz kilós orvosi felszerelés nem jutott el a katasztrófa sújtotta övezetek mintegy 12 ezer sérültjéhez. Tacloban városában a legszükségesebb beavatkozásokat vagy épp a szüléseket az orvosok a városban ideiglenesen összetákolt „kórházakban” hajtják végre, nemhogy sterilnek, de még higiénikusnak sem nevezhető körülmények között.
A több mint egy hete élelmiszer- és vízhiánnyal küzdő, kimerült és reményvesztett emberek a romba dőlt boltokból próbálnak utánpótlást szerezni. Mint Lukács Csabától megtudtuk, a helyi lakosság békés, és a zord körülmények ellenére sem viselkednek erőszakosan. A tájfun azonban a taclobani városi börtönt is megrongálta, ahonnan több száz rab, köztük számos életfogytiglanra ítélt kemény bűnöző megszökött, és bandákba verődve terrorizálják a lakosságot, ami miatt kijárási tilalmat rendeltek el. Hasonló incidensnek volt a tanúja a szeretetszolgálat által Biliran szigetről november 15-én kimenekített magyar férfi is, akitől nem messze három zsák rizsért lőttek fejbe egy embert.
A katasztrófa 13 millió embert érintett, akiknek az UNESCO szerint csaknem fele gyermek. Közülük másfél millió 5 év alatti, akiknél az éhezés vagy a vízhiány gyorsan okozhat fatális következményeket. A kínzó szomjúság miatt előfordult, hogy az emberek épületek romjait tartalmazó, állattetemekkel vagy épp emberi holttestekkel szennyezett vizet fogyasztottak – tudtuk meg a szeretetszolgálat önkéntesétől.
Miután az utak a térségbe vezényelt 1200 amerikai katona munkája során ismét járhatóvá váltak, és megkezdődött a túlélők kimenekítése a katasztrófa sújtotta övezetből, újabb logisztikai problémát jelentett az elhelyezésük és ellátásuk. Eddig az érintett régiókból 3 millió embert evakuáltak, akik közül 371 ezer menekültszálláson, 2,7 millió ember pedig pontosan meg nem határozott helyen tartózkodik.
Az ENSZ becslése szerint a régió mintegy kétmillió lakosa hajléktalan, 1700 ember pedig a vihar során valószínűleg eltűnt.
A mentési munkálatok lassúságának okát keresve a nyugati sajtóban felröppent a hír, miszerint a Fülöp-szigetek kormányának korrupcióval terhelt múltja is – legalább részben – közrejátszik abban, hogy a segélyek nem érnek időben célba. Emiatt például az Új-Zélandon dolgozó filippínók nem a kormány által megadott bankszámlaszámra, hanem inkább a Vöröskereszt szervezetei számára adakoznak. A Baptista Szeretetszolgálat önkéntese szerint a valódi ok azonban nem ez. „Láthatóan túl nagy volt a baj, és ez meghaladta a helyi hatóságok logisztikai képességeit. Ezért minden egyes esemény után egy lépéssel lemaradva reagáltak. A mentés során újabb és újabb problémák merültek fel, amelyekre nem voltak felkészülve. Ezért azok megoldása sokkal hosszabb ideig tartott, mint amennyit normális esetben igényelt volna” – értelmezte a helyzetet Lukács Csaba.
A szeretetszolgálat önkéntese, aki már számos katasztrófa sújtotta helyen járt, biztos volt benne, hogy a látottak nem érik felkészületlenül. Mégis, mint lapunknak elmondta, a Taclobanban, öt nappal a tragédia után elé táruló látvány sokkolta: a temetetlen, szanaszét fekvő számtalan halott, köztük rendkívül sok gyermek. Az emberek a nehézségek miatt ugyan feszültek, mégsem ül ki az arcukra a kilátástalanság, nem tapasztalható elkeseredettség vagy apátia, amit egy hasonló helyzetben valószínűleg Európában látnánk, annak ellenére, hogy a helyreállítás évekig tartó, becslések szerint közel 6 milliárd amerikai dollárt igénylő, hosszú folyamat lesz. Ennek az első lépése a fertőzésveszély megelőzése: a holttestek eltemetése, majd az állati tetemek összeszedése, aminek még nem értek a végére.
2013. 11. 22. (XVII/47)
