hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ausztrália választás előtt
Bevándorlás, melegházasság és gazdaság

2013. 09. 05.
A melegházasság támogatása összeegyeztethető a keresztény hittel – ezt hangoztatta az ausztrál kormányfő egyik tévés szereplése során. Kevin Rudd az újraválasztásért kampányol, Ausztráliában ugyanis a hétvégén tartanak általános választásokat. Az előrejelzések szerint egyébként Rudd riválisa, Tony Abbott az esélyesebb a győzelemre, aki viszont a családi nyomás ellenére sem változtat a házassággal kapcsolatos álláspontján.

„Ha ön kereszténynek mondja magát, miért nem hisz Jézus szavainak a Bibliában?” – tette fel a kérdést az ausztrál miniszterelnöknek Matt Prater lelkész egy televíziós fórumon Brisbane-ben. Kevin Rudd meglehetősen flegmán azt válaszolta: „A Biblia a rabszolgaságot is természetes állapotnak veszi”, majd pedig Pál apostol Titusznak írt leveléből idézett: „A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek.” Rudd szerint ennek alapján mindenkinek a konföderációsok mellett kellett volna harcolnia az amerikai polgárháborúban. A kormányfő azt is ecsetelte, hogy az emberi és társadalmi feltételek változnak, és hogy a Biblia Újtestamentumának alapelve az „egyetemes szeretet”.  Emellett kijelentette: nem hiszi, hogy az emberek megválasztják nemüket, hanem aki homoszexuális, az így is született.

Rudd, aki hitelveit illetően valahol a katolikus és az anglikán egyház tanai között áll, nem olyan rég jutott el álláspontjára az azonos neműek házasságával kapcsolatban. Korábban még ő is az ellenzők közé tartozott, elődjével, Julia Gillard miniszterelnökkel együtt. Tavaly szeptemberben például az ausztrál parlament 98–42 arányban szavazta le a melegházasságot támogató javaslatot. Rudd májusban jelentette be, hogy megváltozott a véleménye a kérdésben – sokan azzal vádolják, hogy így akarta bebiztosítani népszerűségét a választásokra. Ő viszont azt mondja, többéves elmélkedés után jutott el meggyőződésére, és hogy lánya, Jessica, illetve az ő meleg baráti köre vette rá, hogy másként vélekedjék. „Pálfordulata” annyira radikálisra sikeredett, hogy kampánya során megígérte: ha győz a szeptember 7-ei választáson, akkor száz napon belül megszavaztatja a parlamentben az azonos neműek házasodási jogát.

Bár a melegházasság fontos helyet kapott a választási kampányban, valószínűleg nem ez a kérdés lesz a döntő a voksoláson. A közvélemény-kutatások szerint Rudd pártja, a Munkáspárt ugyanis jelenleg le van maradva a jobbközép nemzeti liberálisok mögött. Az ellenzék vezetője, Tony Abbott szintén határozott véleményt képvisel a melegházasságot illetően: ő büszkén vállalja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, ezért szerinte nem kell változtatni a meglévő törvényen. Augusztus közepén nem kis felzúdulást váltott ki egy megjegyzése, amiben „a pillanat divatjának” nevezte az azonos neműek házasságát. A londoni születésű Abbott, aki egykor katolikus papnak készült, és szemináriumra is járt, annak ellenére kitart álláspontja mellett, hogy testvére nyíltan leszbikus. Mint mondja: „testvére addig vitatkozik vele, amíg bele nem zöldül, és ez továbbra is így lesz”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!