Több mint két éven át nézte tétlenül a nemzetközi közösség a Szíriában zajló eseményeket: azt, hogy a polgárháborúban már több mint százezren vesztették életüket, vagy hogy lassan már eléri a kétmilliót a menekültek száma.
A múlt héten azonban betelt a pohár. Augusztus 21-én Damaszkusz keleti külvárosában, Gútában beszámolók szerint több száz civil életét követelő vegyi támadásra került sor. Egyre több jel mutat arra, hogy a mérges gáz bevetése valóban megtörtént: az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi humanitárius szervezet például már a hétvégén azt közölte, hogy idegméreg hatására utaló tünetekkel 355 páciens vesztette életét azokban a kórházakban, ahol orvosaik tevékenykednek. Az ENSZ ellenőrei a helyszínen próbálják vizsgálni a támadás körülményeit, az viszont nem feladatuk, hogy kiderítsék, ki volt a tettes. A Nyugat a szíriai kormányerőket tartja bűnösnek, Bassár el-Aszad viszont a lázadókat vádolja az ideggáz bevetésével.
A vegyi támadást követően felmerült a beavatkozás lehetősége, és minden szem az Egyesült Államokra szegeződött, hiszen Barack Obama éppen egy évvel ezelőtt jelentette ki, hogy a vegyi fegyverek bevetése az a „vörös vonal”, amely nem maradhat válaszlépés nélkül. Az amerikai elnök először leszögezte: mindenképpen meg akarnak győződni arról, hogy tényleg ideggázt használtak a támadás során, később viszont John Kerry külügyminiszter már tényként beszélt a vegyi támadásról és arról, hogy azt a kormányerők hajtották végre. Több napos tanácskozás és nemzetközi egyeztetés után lapzártánkkor úgy tűnik, körvonalazódik egy esetleges katonai hadművelet Szíria ellen.