Talán nem véletlen, hogy épp a lehallgatási botrány kirobbanása után nem sokkal jelentette be az amerikai kormányzat, hogy a szíriai kormányerők átlépték az úgynevezett vörös vonalat, mivel állítólag ideggázt vetettek be a lázadók és a civilek ellen. Az Egyesült Államok vezetése ezért úgy döntött, felhagy eddigi „tartózkodó” magatartásával, és kilátásba helyezte, hogy fegyverszállítmányokkal látja el az ellenzéket.
Az Egyesült Államok egyes értesülések szerint több tényező hatására szánta rá magát a lépésre. Április végén II. Abdullah jordán király figyelmeztette az amerikaiakat Washingtonban, hogy Szíria szektariánus miniállamokra bomolhat fel. A múlt héten pedig Barack Obama segélyhívást kapott a lázadók egyik vezetőjétől, aki közölte, hogy Bassár el-Aszad erői jelenleg Aleppóra összpontosítanak, és hamarosan visszafoglalhatják a várost, amely nagyrészt a felkelők kezén volt. Emellett az amerikai elnök figyelmét a Hezbollah libanoni terrorcsoport egyre intenzívebb szerepvállalására hívták fel a konfliktusban.
Az Egyesült Államok vezetése egy részletes listát is kapott már az ellenzéktől, hogy mire lenne égetően szükségük. Ez állítólag 200 tankelhárító rakétát és 100 vállról indítható rakétát tartalmazott, valamint lőszereket kértek nagy mennyiségben Kalasnyikovokhoz és egyéb gépfegyverekhez. Jordánia északi részén, a szíriai határhoz már odarendeltek egy 300 tengerészgyalogosból álló amerikai munkacsoportot a fegyverszállítmány előkészítésére.