hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bezárulhat  a vatikáni „fekete doboz”
Tavaly fel­kerültek a pénzmo­só országok feketelistájára

2013. 04. 04.
A ciprusi válsággal egy időben került nyilvánosságra a hír, miszerint akár be is zárathatja a botrányoktól hangos vatikáni bankot Ferenc pápa. Nem csoda, hogy többen kapcsolatot véltek felfedezni a két hír között.

Az orosz Novosztyi hírügynökség szerint „megelőző lépés” lehet a vatikáni bank (IOR) tervezett bezárása, mert a pápa attól tarthat, hogy az Európai Központi Bank befagyaszthatja az IOR teljes pénzforgalmát, és zárolhatja a számlákon lévő pénzeket. A Novosztyi szerint Ferenc pápa úgy kalkulálhat, hogy ha sikerül időben kimenekíteni a bank pénzforgalmát Európán kívülre, akkor a Vatikán pénzügyei sebezhetetlenné válnának az európai vizsgálatokkal szemben. Egy esetleges jövőbeli konfliktus esetén Brüsszel így nem találna fogást a Vatikánon.

A Reuters egyházi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a pápa egy bizottságot kért fel az IOR átalakításával kapcsolatos lehetőségek áttekintésére. Az opciók közül a legradikálisabb a pénzintézet teljes bezárása.

A vatikáni bank 1942. június 27-én jött létre a Vallási Műveletek Intézete (Istituto per le Opere di Religione – IOR) néven. A pénzintézet a pápa személyes bankja: önálló jogi személy, nem tartozik a Vatikánváros fennhatósága alá. Kizárólagos tulajdonosa (egyedüli részvényese) a mindenkori katolikus egyházfő. Az IOR deklarált célja „vallási képviseletek tőkeeszközeinek gondozása és nyilvántartása”, de a különleges státusához köthető előnyöket ajánlás alapján a Szentszék „kiemelt kapcsolatai” is igénybe vehetik. Az IOR a közismert adóparadicsomokhoz képest is igazi „fekete doboz”: működését sem belső, sem külső könyvvizsgálók nem ellenőrzik, iratait pedig tízévente megsemmisíti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!