David Cameron legnagyobb dobása – többen így jellemezték a brit kormányfő beszédét az Európai Unióról. A történelminek tartott beszédet hetek óta feszült várakozás és nem kis nyomásgyakorlás előzte meg. Obama elnök és európai vezetők is egyértelművé tették, hogy Nagy-Britannia jövőjét csakis az Európai Unión belül tudják elképzelni. A brit miniszterelnök ennek ellenére kitartott „eredeti” irányvonala mellett, mely szerint új alapokra kellene helyezni az uniót, mivel megalapítása óta a körülmények megváltoztak. Célja, hogy az Egyesült Királyság egy olyan hálózatként működő unió tagja legyen, amelynek központi eleme az egységes piac, és amelyben a tagállamok főként saját parlamentjeiknek tartoznak elszámolással.
Ha sikerül megállapodni egy új rendszerről, akkor a 2015-ös választás után – feltéve, ha a konzervatívok maradnak hatalmon – népszavazást tartanának arról, hogy a britek a megváltozott körülmények között az unióban akarnak-e maradni vagy nem. Cameron úgy véli, a referendum most nem lenne időszerű, mivel még nem dőlt el, hogy a jelenlegi válságból milyen kiutat választ az unió. Azt viszont egyértelművé tette, hogy országa elutasítja a jelenleginél is szorosabb uniót.
A brit miniszterelnök fellépéséről hazájában általában elismerően vélekednek. Sokan úgy látják, nagyszerű teljesítményt nyújtott, még bírálói szerint is határozott államférfiként lépett fel. Mondanivalója azonban nem aratott osztatlan sikert, főleg nem riválisai között. Ed Miliband, a Munkáspárt vezetője közölte: pártja nem támogat egy olyan népszavazást, amelyen arról kell dönteni, hogy az unióban maradjon-e Nagy-Britannia. Az pedig, hogy erre öt éven belül kerül majd sor, Miliband szerint az ország gazdaságát veszélyezteti, mert egy bizonytalan időszakot vetít előre. Ugyanakkor Miliband számára kissé zavarba ejtő lehetett, hogy több párttársa nem ellenezné a népszavazást. A konzervatívok koalíciós partnerének, a liberális demokratáknak a vezetője is aggodalmának adott hangot. Nick Clegg miniszterelnök-helyettes is úgy látja, hogy a bizonytalan évek rosszat tehetnek a munkaerőpiacnak és a törékeny brit gazdaságnak.
Az üzleti életben azonban többen a kormányfő mögött sorakoztak fel: 55 üzleti vezető levélben biztosította támogatásáról Cameront. Nem hagyta szó nélkül az uniós kérdést Tony Blair sem. Az egykori munkáspárti miniszterelnök 90 százalékban egyetért azzal, amit Cameron mondott: Európának alapvető reformokra van szüksége, és a pénzügyi válság miatt ezeket minél előbb végre kell hajtani. Szerinte ugyanakkor mindenképpen a szövetségen belül kell maradni, hogy az irányelvek megváltoztatásában zászlóvivők lehessenek. Blair arra hivatkozott, hogy az Egyesült Királyság nem hagyhatja figyelmen kívül a világ geopolitikai helyzetének változását sem: olyan ázsiai országok válnak nagyhatalmakká, mint Kína vagy India, Nagy-Britannia pedig csak az unióval tud majd befolyást gyakorolni.
A konzervatívok egyöntetűen felsorakoztak vezetőjük mögé, de a bejelentés jót tett a párt megítélésének is: közvélemény-kutatások szerint a toryknak a múlt hónap óta sikerült jelentősen lefaragniuk hátrányukból a Munkáspárttal szemben, támogatottságuk jelenleg 33 százalékon áll. Igaz, úgy tűnik, mindez az euroszkeptikus Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja, a UKIP szavazótáborának rovására történt. Cameron beszéde után a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi lap közvélemény-kutatást készíttetett az uniós tagságról. A felmérés szerint, ha most tartanának szavazást, akkor a britek fele az unióból való kilépés mellett voksolna, és a megkérdezettek alig több mint harmada választaná az uniós tagságot. A távozás mellett voksolók közül azonban a többség meggondolná magát, ha fontos döntési jogkörök visszakerülnének Brüsszelből Londonba. A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy a többséget a bevándorlók problémája foglalkoztatja: a válaszadók 50 százaléka az uniós tagállamokból érkező munkavállalók bevándorlását tartja a legfontosabbnak, aminek London szabályozása alatt kellene állnia.
A felmérés arra is rámutatott, hogy a britek nem bíznak Cameron kezdeményezésének őszinteségében: a megkérdezettek 62 százaléka szerint a bejelentéssel a kormányfő elsődleges célja az volt, hogy megelőzze uniós kérdésekben megosztott pártjának belső szakadását, és visszaszorítsa az egyre nagyobb támogatottságot élvező UKIP-et. Az unióellenes párt ugyanis annyira megerősödött, hogy már a harmadik helyen áll a Munkáspárt és a konzervatívok mögött.
A Heteknek nyilatkozó középosztálybeli britek számára Cameron beszédében nem volt semmi olyan, ami felkeltette volna az érdeklődésüket, és ha a politikusaik nem beszélnek konkrétan az őket ténylegesen aggasztó témákról, akkor nem valószínű, hogy sokan szavaznának. Többek szerint a bevándorlással kellene sürgősen foglalkozni: nehezményezik például, hogy ha igazságszolgáltatásuk kitoloncol egy bűnözőt, akkor az az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulhat, amely felülbírálhatja a brit döntést. Az ezt szóvá tevő, negyvenes éveiben járó szociális munkás, Rebecca felháborodását többek között Abu Katada esete váltotta ki (Meghiúsult Abu Katada kitoloncolása. Hetek, 2012. április 27.). Egy kelet-angliai nagyváros egyetemének professzora, Steve pedig azt mondta újságunknak, hogy a népszavazásra szerinte soha sem fog sor kerülni, mert ehhez a toryknak egyedül kellene a választást 2015-ben megnyerniük, amire nem sok esélyük van, hiszen ez legutoljára sem sikerült. Egy Oxford melletti kisvárosban élő értelmiségi, Greg szintén úgy véli, nem lesz az egészből semmi. „A jobboldali kormányok általában szeretnek ezzel a kérdéssel foglalkozni” – mondta a Heteknek.
Európában, ahogy erre számítani is lehetett, többeknél „kiverte a biztosítékot” Cameron beszéde. A leghevesebb kritikákat a franciák fogalmazták meg, ami valójában nem lepte meg túlzottan a briteket (némely elemzőjük megjegyzi: François Hollande még annyira sem méltatta őket, hogy véleményt mondjon). Megszólalt viszont a francia külügyminiszter. Laurent Fabius (képünkön balra) szerint nincs „à la carte” Európában, majd egy olyan példával élve, amit szerinte a britek is megérthetnek, azt mondta: „Képzeljék el, hogy Európa egy futballklub… ha ebbe bekerültek, akkor nem mondhatják, hogy rögbizzünk inkább.” Azt azonban érdemes tudni, hogy amikor Franciaországban annak idején az európai alkotmányról tartottak népszavazást, a szocialista Fabius a „nem” mellett kampányolt. Franciaország egyébként azt is felajánlotta, hogy vörös szőnyeggel fogadja majd az üzletembereket, mivel a britek távozásával szerintük vállalkozások exodusa fog megindulni Londonból.
A mediterrán államok sem nyilatkoztak kedvezőbben: Olaszország szerint az EU-nak csakis készséges tagokra van szüksége, a spanyol külügyminiszter pedig azzal vádolta Cameront, hogy nagyon veszélyes játékot játszik, mert az euroszkepticizmust fűti az uniós népszavazással. Németországban eltérő reakciók voltak a brit miniszterelnök álláspontjára. Guido Westerwelle külügyminiszter szerint nincs lehetőség „mazsolázni”, egy másik egykori külügyminiszter, Joschka Fischer pedig egyenesen abszurdnak nevezte Cameron felvetéseit. Meglepő volt viszont Angela Merkel nyilatkozata a beszéd után. A német kancellár kész tárgyalni a brit kívánságokról, ugyanakkor leszögezte: azt is figyelembe kell venni, hogy más országoknak más kívánságaik vannak, és megfelelő kompromisszumra kell jutni. Merkel kiemelte: országa és ő személyesen azt szeretné, hogy Nagy-Britannia meghatározó és aktív tagja maradjon az uniónak. Nem osztották teljes egészében a negatív véleményeket olyan neves német lapok sem, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Die Welt – szerintük Brüsszelnek oda kellene figyelnie Cameron üzenetére.
Több tagállam – köztük a holland, a finn és a cseh – azonban támogatná Cameron felvetéseit. A finn külügyminiszter szerint van esély arra, hogy sikerüljön elérni az uniós alapelvek újratárgyalását. Jan Zahradil, Csehország konzervatív európai parlamenti képviselője szintén történelmi jelentőségűnek tartja a brit vezető beszédét. A közvélemény-kutatások alapján ugyanis a cseheknél sem túl népszerű az EU, Zahradil szerint ezért is örültek annak, hogy Cameron alternatívát vázolt fel a francia–német föderalista paradigmával szemben.
Több izgalom
David Cameron sikeres beszédének szerzője a 31 éves Clare Foges, aki évekkel ezelőtt még jégkrémárusként kereste a kenyerét. A magát elkötelezett kereszténynek valló Foges 2003-ban, Tony Blair miniszterelnöksége alatt csatlakozott a konzervatív párthoz, majd az egyik képviselő mellett dolgozott félállásban. Később Boris Johnson kampánystábjának tagja lett, majd Johnson győzelme után a londoni városházára került. Ebben az időben pályázott meg egy állást Cameronnál, aki akkor még ellenzéki vezető volt. Négy interjúkörön jutott át, mire kiválasztották. Kollégái szerint Foges rendkívül jól ráérez Cameron beszédstílusára. A szövegíró pedig azt mondja, könnyű együtt dolgozni a kormányfővel, mert mindig egyenesen megmondja, mit akar. Foges, aki két éve versíró pályázatot is nyert, a szenvedélyes beszédeket szereti, és elege van a politikusok unalmas szónoklataiból. Ilyennek tartja például Gordon Brown volt miniszterelnök beszédeit. Szerinte a közéleti szereplőknek izgalomba kellene hozniuk az embereket.
2013. 02. 01. (XVII/5)
