hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erőpróba - Harc egy korallzátonyért

2012. 05. 18.
Növekszik a feszültség Kína és a Fülöp-szigetek között – a hetek óta tartó vita középpontjában a Scarborough Shoal- szigetcsoport egyik szigete áll, melynek környékén a két ország olajat sejt.

A vita akkor robbant ki, amikor egy filippinó hadihajó nyolc kínai halászhajót talált a kínaiak által Huangyan-, a Fülöp-szigetekiek által Panatag néven ismert sziget közelében, nagy mennyiségű, illegálisan halászott korallal és hallal a fedélzeten. A kínai hatóságok azonban nem várták meg a Fülöp-szigeteki rendőrséget, a hír hallatán ők maguk tartóztatták le halászaikat.
A dél-kínai tenger vizei Kína külpolitikájának és növekvő tengeri ambíciójának egyik tesztjét is jelentik, annak ellenére, hogy a Kommunista Párt legfelsőbb vezetését mostanában leginkább az ősszel esedékes 18. pártkongresszusra való készülődés köti le. A sziget körüli vita valódi jelentőségét az adja, hogy mindkét ország ígéretes mennyiségű olajat és földgázt sejt a partjaihoz közeli vizek alatt – hiszen a szigetcsoport maga valójában mindössze egy korallzátony, melynek legnagyobb tagja sem nagyobb néhány méternyinél.
Kína az eset nyomán államilag irányított médiakampányba kezdett, érzékeltetve, hogy a szigetekkel kapcsolatos minden igény szuverenitásának megsértését jelentené. Kína jogos tulajdonának tekinti a Dél-kínai-tengert, még a más országok partjaihoz közel eső vizeket is, annak ellenére, hogy a vizek egyes részeire – a nemzetközi jog alapján – többek között Tajvan, Malajzia, Brunei és Vietnam is igényt tart, ami a jövőben potenciális fegyveres konfliktus forrásává teheti a térséget, különösen ha valóban gazdag olajmezők fekszenek a vizek alatt.
A vita részeként Kína minden lehetséges területen igyekszik kifejezni a Fülöp-szigetekkel szembeni erejét: a múlt héten éppen egy nagy rakomány banánt tartóztatott fel a vámon azzal az ürüggyel, hogy „ártalmas anyagok” találhatók benne. A kínai hadsereg lapja, a The People’s Liberation Army Daily egyik cikkében leszögezte, hogy senki nem veheti el a sziget önállóságát: „Ebbe nem fog beleegyezni a kínai kormány, sem a kínai nép, a kínai hadsereg pedig még kevésbé” – hangzott a némileg fenyegető értékelés. Miután Manilában a múlt héten több ezren tüntettek Kína eljárása ellen, nem sokkal később a Fülöp-szigeteki hírügynökség weboldalát tizenkét órán belül kétszer hackelték meg. A hackerek feltehetőleg kínaiak lehettek, ugyanis a megbénított oldalakra virtuálisan kitűzték a kínai zászlót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!