hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elég volt Obamából!
Éles hang a választási kampányban

2011. 08. 19.
Későn, de a legjobb pillanatban szállt be a kampányba - állították a Hetek által megkérdezett amerikai elemzők Rick Perry indulásáról. A texasi kormányzó augusztus közepén jelentette be, hogy indul a 2012-es elnökválasztáson, és napokon belül a legesélyesebb republikánus jelöltté vált. Perry azt ígéri, hogy megszabadítja Amerikát a washingtoni elit uralmától, és országos szinten is megvalósítja a texasi sikermodellt.

Rick Perry sokáig távol tartotta magát az elnökválasztási kampánytól. Már 2009 szeptemberében szerepelt a neve a republikánus próbaválasztásra ajánlott jelöltek között, de saját kérésére levették erről a listáról. Azt mondta, hogy Texas kormányzójaként övé „a világ legjobb állása", és ezzel elégedett. 2010 végén diplomatikusan csak annyit kérdeztek tőle, hogy tudna-e egy „határozott talánnal" válaszolni az indulásával kapcsolatos kérdésre. „A válaszom egy határozott nem, barátom"- hangzott a kormányzó válasza közel egy évvel ezelőtt. Először idén májusban árnyalta ezt a sajtó előtt. Mint mondta, gondolkozni fog azon, hogy indul-e a 2012-es választásokon, azonban mosolyogva hozzátette, hogy egyébként ő sok mindenen gondolkozik. Rick Perry texasi kormányzóhelyettesként 2000 de - cemberében lett az elnökké választott George W. Bush utódja. Azóta túl van három győztes választáson (2002, 2006, 2010), így jelenleg ő a megszakítás nélkül leghosszabb ideje, közel tizenegy éve tevékenykedő amerikai kormányzó.

Az elnökválasztáson való indulásához a döntő lökést a legutóbbi gazdasági válsághullám adta. A kritikus helyzetben a szenátor kezdeményezésére több mint harminc - ezren gyűltek össze Texas legnagyobb városába, Houstonba, hogy imában kérjék a megoldást Istentől az ország helyzetére. A „Válasz" (The Response) elnevezésű rendezvényen nem a kormányzó személye állt a középpontban, de a több mint hatórás imadélután után sokakban felmerült annak a lehetősége, hogy talán Rick Perry lenne a legalkalmasabb a republikánus párt vezetésére a jövő évi választásokon. A kormányzó két forrást nevezett meg, ami segített eldönteni a kérdést. Egyrészt felesége bátorítása, aki azt mondta neki, hogy „Az országunk bajban van, és neked tenned kell a kötelességed".

Emellett magában is benső nyugalmat tapasztalt ezzel a döntéssel kapcsolatban. Mint mondta, nem ülhet tétlenül, amikor az országot ilyen nehéz helyzetben látja. A kormányzó augusztus 13-án jelentette be hivatalosan indulási szándékát. Idén májusban egy gazdasági vezetőkkel folytatott megbeszélésen azt mondta, hogy „huszonhét éves korom óta úgy éreztem, szolgálatra vagyok elhívva". A jelölést bejelentő beszédében hozzátette: „Egy nagyszerű országnak jobb irányra van szüksége. Egy megújult nemzetnek új vezető kell." Perry előre leszögezte, hogy ő lesz a legkonzervatívabb jelölt a versenyben, de most szerinte is a gazdaság a legfontosabb feladat a politikában. A Rasmussen Report legfrissebb felmérése alapján Perry azonnal élre tört, annak ellenére, hogy Mitt Romney neve már 2008 óta országosan ismert. A republikánus szavazók 29 százaléka támogatja, jóval többen, mint Romneyt (18 százalék) és Bachmannt (13 százalék).

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!