hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Uborkafrász
Kísértet járja be Európát

2011. 06. 09.
Az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek tehetetlenséggel és késlekedéssel vádolták a kormányt, mindenekelőtt a mezőgazdasági és az egészségügyi minisztert. A két ellenzéki párt rendkívüli parlamenti tanácskozást követelt a több hete tartó, súlyos járvány elleni harc koordinálására. Időközben a kólibaktérium okozta fertőzés halálos áldozatainak száma 24-re emelkedett, több mint 700 beteg pedig életveszélyes vagy súlyos állapotban van. A rejtélyes fertőzés okai között a bioterrorizmus is felmerült.

A hatóságok továbbra is változatlanul nagy erőkkel nyomoznak a járványt terjesztő forrás után, eddig azonban semmilyen konkrét eredményre nem jutottak. Eredetileg a spanyol uborkákra gyanakodtak, majd amikor ez a teória megdőlt, akkor az egyik alsó-szászországi biokertészeti üzemből származó és számos helyre kiszállított csíráról feltételezték, hogy baktériummal fertőzött. Az illetékesek nem zárták ki teljes mértékben, hogy az emberek által nyersen és más ételekbe keverve is szívesen fogyasztott, a különböző vetőmagokból nyert csírafajták a járvány terjedésének forrásai lehetnek. Ezért újabb laboratóriumi vizsgálatokat ígértek, mégis teljes a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy miként terjed a különlegesen veszélyes és agresszív kólibaktérium.

Az okok között már a bioterrorizmus gyanúja is felmerült. Ennek az elméletnek a hívei arra emlékeztetnek, hogy Oszama bin Laden likvidálását követően bioterrorista fenyegetések jelentek meg, valamint arra, hogy korábban nem ismert kórokozó (mutáns) okozza a járványt. Szakértők emlékeztetnek arra, hogy az élelmiszeriparban sok olyan bevándorló és vendégmunkás dolgozik, aki terrorkockázatot jelenthet. Ha valaki az élelmiszerlánc korai szakaszában juttat be szándékosan kórokozót, azt az utólagos vizsgálatok nehezen tudják beazonosítani.

A felmérések szerint a lakosság körében egyre nagyobb a bizonytalanság, az emberek mind jobban aggódnak. A nyers zöldségek - mindenekelőtt a paradicsom, az uborka és a saláta - fogyasztása mintegy 50 százalékkal esett vissza, a gazdák veszteségei óriásiak. Az adatok szerint nemcsak a paradicsom, az uborka és a saláta iránti kereslet csökkent minimálisra, de jóval kevesebbet vásárolnak többek között a jelenleg éppen szezonális spárgából vagy eperből is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!