hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Az ördögnek is jobb a sajtója” – brit média­kampány XVI. Benedek ellen
Nehéz kereszt

2010. 09. 17.
Ha nem tartóztatják le, nem kell félbeszakítania szabadtéri miséjét a tiltakozók miatt, és „megússza” a politikusokkal való találkozást is, akkor akár még sikeres is lehet XVI. Benedek pápa látogatása az Egyesült Királyságban, amelyet lapzártánk után, csütörtökön kezd Londonban.

Magának az ördögnek is jobb sajtója van, mint a pápának – jegyezte meg minapi cikkében Stephen Glover, a Daily Mail kolumnistája a XVI. Benedek látogatását megelőző médiahangulatról, és aligha tévedett. A pápai látogatásra ugyanis rendkívül feszült atmoszférában kerül sor. Az újságokból, a rádiós és televíziós műsorokból a külső szemlélőnek leginkább az lehet a benyomása, mintha egy háborús bűnös érkezésére készülne az ország, nem pedig a királynő, a kormány és – a kilépő anglikán hívőket befogadó és egyre növekvő – római katolikus közösség meghívására érkező katolikus egyházfő fogadására.

Beperelnék Benedeket

A korántsem áhítatteli készülődés jegyében az ország egyik legnézettebb televíziós csatornája, a Channel 4 hétfőn főműsoridőben sugározta Probléma a pápával című műsorát, amelynek műfaját elég nehéz meghatározni.
A csatorna dokumentumfilmként jegyezte, de közelebb áll az igazsághoz, ha úgy jellemezzük: több mint dokumentumfilm, és csak egy kicsit kevesebb, mint vádirat. A filmet készítő Peter Tatchell (melegjogi aktivista és a Pope Protest mozgalom egyik fő zászlóvivője) számos jogos kérdést vet fel, mint például XVI. Benedek hallgatását a gyerekekkel és fiatalkorúakkal szembeni szexuális visszaélések ügyében, vagy azt, hogy visszafogadta az egyházba az elődje által kitagadott X. Piusz Társaság papjait, akik közül az angol Richard Williamson közismert holokauszttagadó. A film végére azonban elszabadulnak, ha nem is az indulatok, de a hangulatok: Tatchell, aki maga nem vallásos, mint egyszemélyes bíró és ügyész többször kijelenti: nem ilyen konzervatív (értsd: bigott) pápára van szüksége a katolikus egyháznak. Ezt követi a verdikt: XVI. Benedek látogatása nem kívánatos Angliában. Hasonló szellemiségű rádióadást tűzött műsorra a BBC4, Egy pápa tárgyalásai címmel. A közszolgálati rádió egyre növekvő kereszténységellenességét és a műsor stílusát bírálta Keith O’Brien, a skót katolikus egyház feje, kevés sikerrel.
Vannak, akik nem érik be a médiabeli támadásokkal: többen jogi lépéseket szeretnének tenni a pápa ellen, emberiség elleni bűncselekmények vádjával. Az akció mögött két harcos ateista, Richard Dawkins és Cristopher Hitchen áll, akik a Times beszámolója szerint megbíztak egy ügyvédi irodát, vizsgálják meg ennek az akciónak a lehetőségét. Dawkins szerint Benedek, azáltal, hogy tudott a szexuális visszaélésekről, és a Hittani Kongregáció korábbi fejeként mégsem tett lépéseket, valójában emberiség elleni bűncselekményt követett el, így bíróság elé állítható. Dawkins és Hitchen a Pinochet letartóztatásakor alkalmazott módszert szeretnék követni, amelyet nemrégiben Cipi Livni korábbi izraeli külügyminiszter ellen is alkalmazni akartak palesztin-párti emberjogi aktivisták. Polgári keresetet nyújtottak be, ennek alapján egy bíró letartóztatási parancsot adott ki a külügyminiszter ellen, aki emiatt végül nem lépett be az országba. Az ateista aktivisták szerint Benedekre nem terjed ki a diplomáciai védettség, mert az ENSZ nem ismeri el a Vatikánt mint államot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!