A Hezbollahnak szállított szíriai Scud-rakéták és egy nagyszabású izraeli hadgyakorlat miatt a szokásosnál is magasabbra hágott a feszültség az elmúlt időszakban a Közel-Keleten. Simon Peresz izraeli elnök nemrég azzal vádolta Szíriát, hogy egy rakétaszállítmányt csempészett át a határon Libanonba a Hezbollah számára. Ezekkel a lövedékekkel a libanoni terrorszervezet már képes elérni nagyobb izraeli városokat és tömegmészárlásokat okozni. Washington aggodalmát fejezte ki a fegyverszállítás miatt. Sajtóértesülések szerint Izrael kis híján lebombázta a szállítmányt.
Múlt hétvégén pedig országos katonai és polgári hadgyakorlat kezdődött Izraelben. Az ötnapos gyakorlaton azt szimulálták, hogy háború tör ki a Hezbollahhal, majd Szíria vegyi robbanófejjel ellátott rakétákat lő ki Tel Avivra, Iránból is rakétatámadás éri Izraelt, és a Gázai övezetnél is harcok alakulnak ki. Emiatt mintegy kétszázezer civil kénytelen a Negev-sivatagba menekülni. Benjamin Netanjahu sietett kijelenteni, hogy a gyakorlat rutinszerű, jó előre eltervezték, és semmilyen rendkívüli esemény nem idézte elő. Az izraeli kormányfő azt mondta, országa nyugalomra, békére és stabilitásra törekszik. „Nem titok, hogy olyan térségben élünk, ahol jellemzőek a rakétafenyegetések” – tette hozzá Netanjahu. Ennek ellenére Szíria készültségbe helyezte a légierőt és a légvédelmet, a Hezbollah pedig – esetleges izraeli támadástól tartva – több ezer tagját vezényelte Dél-Libanonba.
A helyzetet jól jellemzi, hogy az Obama-kormányzat több magas rangú tisztviselőjét is a térségbe küldte. John Kerry volt demokrata elnökjelölt, aki jelenleg a szenátus külügyi bizottságának az elnöke, Damaszkuszban igyekezett elérni, hogy ne mérgesedjen tovább a helyzet a szíriai, illetve libanoni határ mentén. A Szíriával folytatott párbeszéd szószólójának számító Kerry szenátor, aki most járt ötödször Damaszkuszban, úgy véli, az arab országnak rendkívül fontos szerepe lehet a közel-keleti béke megteremésében, annak ellenére, hogy támogatja a Hezbollahot és más terrorszervezeteket.
Ugyancsak a Közel-Keleten járt Rahm Emmanuel, Obama elnök kabinetfőnöke. Látszólag magánúton volt ugyan – a Siratófalnál tartották fia barmicvóját –, de találkozott az izraeli elnökkel, miniszterelnökkel és védelmi miniszterrel is. Kiszivárgott hírek szerint az volt a feladata, hogy óva intse az izraeli vezetőket minden elhamarkodott lépéstől, főleg, ami az iráni nukleáris válságot illeti.
Nemcsak amerikai, hanem nyugat-európai kormánytisztviselők is jártak Damaszkuszban az elmúlt hét folyamán. A nemrég még nemzetközi páriának számító Szíria elnöke előbb a francia külügyminisztert fogadta.
Basar Asszad arra használta fel a Bernard Kouchnerrel folytatott megbeszéléseket, hogy Izrael elleni propagandát folytasson, és agitáljon az iráni atomprogram mellett. „Ha a Nyugat biztonságot és stabilitást akar a régióban, aktív szerepet kell vállalnia abban, hogy megzabolázza Izraelt, és visszafogja szélsőséges és a térség biztonságára és stabilitására veszélyt jelentő irányvonalát” – érvelt Asszad. A szíriai elnök felszólította a nyugati országokat, hogy változtassák meg az Iránnal szemben folytatott politikájukat, és fogadják el a Brazília által közvetített nukleáris alkut. Kouchner erre csak annyit válaszolt, hogy Franciaország aktívabb szerepre törekszik a Közel-Keleten, és szeretné elősegíteni a felek közötti párbeszédet. Szerinte ugyanis csak így lehet véget vetni a hosszú ideje tartó konfliktusnak.
Asszad később tárgyalt a német külügyminiszterrel is. Guido Westerwelle is azon a véleményen van, hogy „aki támogatja a közel-keleti békefolyamatot, annak Szíriát is be kell vonnia a megbeszélésekbe”. Westerwelle ezért arra kérte vendéglátóját, hogy kapcsolódjon be a jelenleg csak közvetítéssel zajló izraeli–palesztin béketárgyalásokba. A német külügyminiszter cserébe támogatást ígért Asszad gazdasági reformjaihoz és partnerséget az Európai Unióval.
Szíria eddig ellenezte a közvetett béketárgyalásokat, mert szerinte az Egyesült Államok nem ad elég garanciát arra, hogy sikeresek lesznek. Asszad a La Repubblica olasz napilapnak egyenesen úgy fogalmazott, hogy Washington elveszítette közel-keleti befolyását, mert nem volt képes hozzájárulni a békéhez. „Barack Obama elnök reményeket ébresztett, de semmilyen lényeges békemanővert nem volt képes végrehajtani” – mondta Asszad a La Repubblicának.
A szíriai elnök szerint, mivel a Nyugat nem képes előrevinni a békefolyamatot, Damaszkusz számára nem marad más hátra, mint hogy erősítse kapcsolatait Iránnal, Törökországgal és Oroszországgal. „E kudarc miatt szükségszerűségből egy új alternatíva jelenik meg: egy geostratégiai térkép, amely szövetségre viszi Szíriát, Törökországot, Iránt és Oroszországot a politika, a közös érdekek és az infrastruktúra segítségével” – mondta Asszad, aki egyenesen a világ központjának” nevezte az öt nagy tenger által határolt országokat.
A szíriai elnök azt is hozzátette, hogy a közös olaj- és gázvezetékek, valamint vasútvonalak már most nagyban erősítik a leendő szövetségesek politikai és gazdasági kapcsolatait. Asszad ugyanakkor tárgyalna Izraellel, ha azt látja, hogy a zsidó állam hajlandó visszaadni a Golán-fennsíkot. Egy esetleges szír–izraeli békemegállapodás csak fegyverszünetet jelenthet, és nem lesz addig béke a térségben, amíg a palesztin kérdést meg nem oldják – jelentette ki Asszad az olasz lapnak.