Amerikát megrázta a hír, hogy a Texas államban található Fort Hood bázison az ott dolgozó pszichiáter kézifegyverével lövöldözni kezdett a tömegre. A palesztin származású Nidal Malik Haszan őrnagy a Katonai Készenléti Adatfeldolgozó épületénél nyitott tüzet, ahol a harcba induló katonák orvosi vizsgálatai folytak a külföldi bevetések előtt. A beszámolók szerint a férfinak két fegyvere volt, amit feltehetőleg nem a katonaság készletéből szerzett be. A vérengzésben tizenhárman vesztették éle-tüket, huszonkilencen pedig megsebesültek. Az elkövetőt egy rendőrnő állította meg azzal, hogy rálőtt a férfira, mielőtt az bejutott volna a zsúfolt terembe, ahol 600 fegyvertelen katonát vizsgáltak. Haszan nem halt meg, kórházba szállították, és szombaton magához is tért. Az ámokfutó, akinek feladata korábban az volt, hogy külföldi háborúkban sérült katonákat kezeljen, most az amerikai hadsereg igazságszolgáltatása elé kerül.
Amerikai tisztviselők azonban arról számoltak be az ügy kapcsán, hogy a hírszerzés már hónapokkal ezelőtt tisztában volt azzal, hogy Haszan olyan személyekkel próbált kapcsolatba kerülni, akik az al-Kai-dához köthetők. Az őrnagy mintegy tíz-húsz alkalommal érintkezett tengerentúli imámokkal. A kommunikáció a tavalyi évben kezdődött, és idén is folytatódott. Állítólag egyes internetes megnyilvánulásaiból öngyilkos merényletek, illetve ehhez hasonló támadások elkövetésére is lehetett következtetni. A tisztviselők szerint ezekről az amerikai hatóságok tavaly óta kaptak rendszeres tájékoztatást. Éppen ezért több politikus, többek között Joe Lieberman szenátor is arra szólította fel a hadsereg vezetését, hogy vizsgálják ki, tudomásul vették-e azokat a jeleket, amelyek arra utaltak, hogy a pszichiáter szélsőséges iszlamistává vált. Egyes értesülések szerint Haszan kapcsolatban állt Anvar al-Avlaki radikális imámmal, aki jelenleg Jemenben él, és internetes honlapján keresztül az Egyesült Államok elleni dzsihádot hirdeti világszerte.
Avlaki Amerikában született, és Denverben, San Diegóban, valamint a Virginia államban található Falls Church-ben volt imám, ahova egyébként Haszan is járt. A londoni Daily Telegraph úgy tudja, hogy mikor Avlaki San Diegóban tartózkodott, kapcsolatba került a 2001. szeptember 11-ei merényletek két elkövetőjével. Azonban tagadta, hogy tudott volna a terrortámadásról, és az FBI-vizsgálat után 2002-ben Jemenbe költözött. 2006-ban Jemenben letartóztatták egy olyan csoporttal együtt, amelyről azt gyanították, hogy al-Kaida-harcosokból áll. Több mint egy év múlva viszont kiengedték a börtönből, mivel írásban ígéretet tett, hogy nem szegi meg a törvényt, és az országot sem hagyja el. Az imám tartózkodási helyéről azóta nem lehet tudni.