„Soha nem veszek thai ételt, és többet be nem teszem a lábam ebbe az országba” – fogadkozik egy brit ingatlancég vezetője. Julian Lewis a Thai légitársasággal utazott volna Londonból Ausztráliába, és eredetileg kevesebb mint két órát töltött volna átszálló utasként Thaiföldön. Ehelyett azonban már ötödik napja tartózkodik a délkelet-ázsiai országban, ami 15-20 ezer font (5-6 millió forint) közötti veszteséget jelent vállalkozásának, nem beszélve a pluszkiadásokról.
Mivel az ellenzék az ország két fontosabb repterét is lezárta, a légi közlekedést egy katonai bázis repülőteréről próbálják elindítani. Az állapotok azonban kiábrándítóak. A szerencsésebb utasok, akiknek járatuk végül is elindul, nyolcórás sorokat kényszerülnek végigállni a check-in pultoknál, hogy feljussanak gépeikre. Sokan mások viszont még az épület előtt a nagy forróságban várakoznak órákat csak azért, hogy közöljék velük, nem engedik be őket a reptérre. A szomjas és kiábrándult utasok még a reptér egyetlen kicsiny étkezőjét sem vehetik igénybe, mivel a helyiségbe csak a terminálból lehet bejutni. Ezért a Vöröskereszt látja el ivóvízzel a kintrekedteket. Mindezt tetézi, hogy nincsenek megfelelő tisztálkodási helyek sem. Sokak számára azonban így is az a legrosszabb, hogy semmiféle tájékoztatást nem kapnak. Voltak olyanok, akiknél elszakadt a cérna: dühös orosz turisták a váróterem üvegajtajának mentek neki úgy, hogy félresöpörték az ott álló személyzetet, egy pakisztáni üzletember hisztérikusan üvöltözött a reptéri alkalmazottakkal, egy indiai csoport pedig az információs pultot rohamozta meg.
A thai sajtó értesülései szerint legalább december 15-éig zárva marad a reptér, mivel a tüntetők károkat okoztak a biztonsági rendszerekben, aminek a kijavítása több hetet is igénybe vehet. Időközben az ellenzék bejelentette, hogy a számukra győzelmet jelentő bírósági ítélet eredményeképpen a tüntetésnek szerdán hivatalosan véget vetnek. Ám megjegyzik, bármikor készek visszatérni, „ha az ország is úgy akarja”.
Először az áruszállítással kapcsolatos tevékenység indul újra. Eközben ellenőrzik a biztonságos üzemeléshez szükséges rendszereket az utasforgalommal kapcsolatban is, remélve, hogy az első repülőgép még a hétvége előtt landolhat Suvarnabhumi kifutópályáján. Időközben növekszik a Bangkokban rekedt turisták száma, jelenleg több mint 350 ezren várnak arra, hogy elhagyhassák Thaiföldet, míg mintegy tízezer thai állampolgár rekedt a határokon kívül. A Turisztikai Minisztérium adatai szerint a reptér lezárása miatt kialakult helyzet napról napra csak rosszabbodik, ugyanis nagyon sok turistának ér véget a nyaralása, a szükségrepterek kapacitása azonban véges, ráadásul több légitársaság felfüggesztette bangkoki járatait. A gondot részben az jelenti, hogy amíg Suvarnabhumi repterén napi 400 járat landolt és indult, addig U-Tapao kapacitása mindössze napi 50 járat. Jelenleg Bangkokban azt javasolják a turistáknak, hogy a városi terminálokon a tervezett indulási idő előtt nyolc (!) órával jelentkezzenek.
Eközben Thaiföldön az erőszak növekedésére számítanak, mivel az Alkotmánybíróság a 2007-es decemberi választáson történt csalásokra hivatkozva feloszlatta a kormánypártot, és öt évre eltiltotta a politikai tevékenységtől a Népi Erő Párt (PPP) vezetőit – köztük Szomcsai Vongszavat miniszterelnököt.
Az ítéletet örömmel fogadta az ellenzék, azonban leszögezték, tiltakozásukat folytatni fogják addig, amíg az ország politikai helyzete világossá nem válik. A belpolitikai válság már hónapok óta mélyül a délkelet-ázsiai országban. A miniszterelnök lemondását követelő ellenzék augusztusban elfoglalta a Kormányházat, múlt héten pedig Bangkok két legfontosabb repülőterét. A tiltakozók azzal vádolják Szomcsai Vongszavat kormányfőt, hogy valójában sógorának, a volt miniszterelnöknek a bábja, akit 2006-ban egy puccs során űztek el a hatalomból, majd miután korrupciós vádak miatt elítélték, száműzték az országból. A Népi Erő Párt vezetői azonban máris bejelentették, hogy új pártot alapítanak azokkal a tagokkal, akiket nem tiltott el a bíróság, így december 8-án új miniszterelnököt is tudnak választani.
A válság, amely pont a főszezonnak számító év végi időszakban mélyült el, jelentősen megingatta a kedvelt utazási célpontnak számító ország törékeny gazdaságát. A miniszterelnök-helyettes szerint a jövő évi tervekben 15 millió Thaiföldre látogató turista szerepelt – a kelet-európai régióból 150 ezer turistát várnak –, a számuk azonban akár felére is csökkenhet 2009-ben, ami közel egymillió munkahely megszűnésével is járhat a turizmust érintő ágazatokban. Ez is jól mutatja, hogy Thaiföldnek, az eddig Mosoly Országának nevezett turistaparadicsomnak sikerült a hétvégén a világ 20 legveszélyesebb országát, többek között Irakot, Afganisztánt, Szomáliát, Csecsenföldet magába foglaló illusztris társaságba bekerülnie.