Az iraki jelentést a 2006. március 15-én létrehozott bizottság fogalmazta
meg, mely James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt képviselő
vezetésével öt demokrata és öt republikánus képviselőből állt. A hetvenkilenc
különböző javaslatot tartalmazó írás lényegében Bush elnök iraki politikájának
kudarcát fogalmazza meg, és az amerikai katonák 2008 elejéig történő kivonását
szorgalmazza Irakból.
A jelentés három fő területre koncentrálva tesz javaslatokat.
A hadsereggel kapcsolatosan kijelenti, hogy az Egyesült Államok nem kötelezheti
el magát feltétel nélkül arra, hogy nagy létszámú csapatokat állomásoztasson
Irakban. A javaslatban szerepel, hogy az amerikai katonák nagy részét egy év
alatt, 2008 első negyedévére ki kell vonni Irakból. Csupán egy 10-20 ezer fős
kontingens maradna az országban, melynek feladata az iraki haderő képzése és
segítése lenne.
A diplomácia terén a bizottság Amerikának egy „új diplomáciai offenzíva”
indítását javasolja a Közel-Keleten, amelynek a célja az átfogó arab–izraeli
béke megteremtése lenne. Az Egyesült Államoknak sürgősen tárgyalásokat kell
kezdeményeznie egyrészről Izrael, Libanon és Szíria között, másrészt pedig
Izrael és a palesztinok között. A bizottság szerint a béke érdekében Izraelnek a
Golán-fennsíkot át kellene adnia Szíriának. Amerika cserébe garantálná Izrael
biztonságát egy nemzetközi haderő jelenlétével a határokon.