Mi volt a feladata a harcok idején?
– Többnyire a határon állomásoztam egy ambuláns egységgel. A bevetésen
megsebesült katonákat a hadműveleti területen általában nem lehet ellátni, ezért
a lehető leggyorsabb és legrövidebb úton (többnyire helikopterrel) izraeli
területre hozzák őket. A határon lehetőség van ambuláns kezelésre, mielőtt
kórházba kerülnek.
Ha egy kommandós egység bevetésre indul, nem megy velük orvos vagy
egészségügyis?
– De igen, minden alkalommal, csakhogy tűzharcban, az ellenség közvetlen
közelében nehéz orvosi munkát végezni. Az ő feladatuk ilyenkor néhány alapvető,
életmentő beavatkozás elvégzése.
Ha egy kommandós egység helikopteres bevetésre indul, az orvos velük megy a
bevetés helyszínére, vagy a helikopterben várja őket?
– Ez a helyzettől függ.
Ön részt vett ilyen bevetésen?
– Igen.
Ha sebesült Hezbollah-harcossal vagy libanoni civillel találkozott, őket is
ellátta?
– Igen, nekem kötelességem minden sebesültet ellátni. Libanoni civilt
valóban részesítettem ellátásban, de Hezbollah-harcost nem. Nemigen fordul elő,
hogy fogságba esnek: az ő számukra jobb a halál, ezért nem adják meg magukat. Ez
a nagy különbség a két ellenfél között: mi kerüljük, ők pedig keresik a halált,
mert azt hiszik, hogy a túlvilágon a mennyei jutalom várja őket.
Az, hogy féltik az életüket, és kímélik a másét, egyben sebezhetővé is teszi
az izraelieket.
– Igen, de a morális alapállásunkon nem tudunk változtatni. Nekünk nem az a
célunk, hogy a más életét elvegyük, hanem hogy a magunkét megvédjük. A feladat
nem az ellenség megölése, hanem legyőzése. Ez a gyengeségünk, de erőt is ad a
tudat, hogy a zsidó morál szerint cselekszünk.
Hogyan tudnak eleget tenni annak az erkölcsi parancsnak, hogy kíméljék a
civil lakosságot? Hiszen ha egy házból lőnek, nem tudhatják, hogy vannak-e ott
civilek, vagy nincsenek!
– Miután ezt nem tudhatjuk, mindig abból indulunk ki, hogy vannak ott
civilek. Éppen ezért küldtünk az esetek nagyobb részében kommandós egységeket a
helyszínre ahelyett, hogy nehéztüzérséggel szétlőttük volna a házat.
Hogyan tudja a Hezbollah arra kényszeríteni a civileket, hogy egy olyan
házban maradjanak, ahol ők harcra készülnek?
– Nagyon egyszerű: fegyvert fognak rájuk.
Ha tehát egy izraeli kommandó behatol egy ilyen házba, azt látja, hogy egy
Hezbollah-harcos fegyvert fog a civilekre?
– Nem, akkor már erre nincs szükség. Ilyenkor az egyik szobában ül a rettegő
család, a Hezbollah-harcosok meg a szomszéd szobából vagy az emeletről tüzelnek.
És hogyan tudják a civilek menekülését megakadályozni egy faluból vagy egy
egész lakónegyedből?
– Úgy, hogy akadályokkal és fegyveresekkel lezárják a körzet határait.
Ennek ellenére civilek százezrei menekültek el Dél-Libanonból.
– A Hezbollahnak nincs szüksége túszok százezreire. Nem is érdekük mindenkit
visszatartani, mert ez ártana a népszerűségüknek.
A háború iránt óriási érdeklődést tanúsított a média, mint Izrael minden
háborúja iránt. Volt alkalma találkozni a média képviselőivel?
– Miután épp a két ország határán állomásoztam, erre bőven nyílt alkalmam.
Nem mondhatnám, hogy örültem. Gyakran akadályoztak a munkámban, és hiába
intettem, hogy ne jöjjenek közelebb, csak közelebb és közelebb óvakodtak.
Visszatetsző volt számomra, ahogy a nagyobb hatás kedvéért a sebesülteket
filmezték: miután persze nem kérdezték meg, hogy akarnak-e a felvételen
szerepelni, a sebesültek emberi jogait sértették. Izraelben alapszabály, hogy ha
egy katona meghal, akkor a hozzátartozóknak a hadseregtől, nem pedig a
televízióból kell megtudniuk a hírt. A CNN és a többi televíziós társaság ezzel
persze nem törődik: rájuk nem vonatkoznak az izraeli törvények. Ráadásul egy rám
tolakodó forgatócsoport nemcsak a saját életét veszélyezteti, hanem az enyémet
is: ha odalőnek, s egyikük megsérül, el kell látnom, s ezalatt én is veszélyben
vagyok.
A tévések nem próbálták Önt is nyilatkozatra bírni?
– De igen, és én többször nyilatkoztam. Megmondom őszintén, már csak azért
is, hogy a hozzátartozóim a tévéből lássák: élek és egészséges vagyok.
2006. 09. 15. (X/37)
