Fotók: AP
A rakétakilövésekre helyi idő szerint szerda hajnalban került sor, majdnem
egy időben a Discovery űrrepülőgép fellövésével a floridai Cape Canaveralról.
Két amerikai külügyminisztériumi tisztviselő elmondta, hogy a nagy hatótávolságú
rakéta a Taepodong-2 volt, Észak-Korea legfejlettebb rakétája, amely tizenötezer
kilométeres távolságra is el tud érni – szakértők szerint közvetlenül az
Egyesült Államokat is veszélyeztetheti. A rakéta azonban a kilövés után 35
másodperccel csődöt mondott. A többi rakéta Scud típusú rövid hatótávolságú
volt, amelyek Japántól több száz kilométerre csapódtak be a tengerbe. Az eddigi
jelentések alapján nem keletkezett kár japán területeken.
Szakértők szerint az időzítés nem volt véletlen. A Szöul központú Sejong Intézet
egyik munkatársa szerint Észak-Korea Amerikát a kétoldalú tárgyalásokra akarja
rávenni, és a július negyedikén történt rakétakilövésekkel maximális nyomást
próbált helyezni az amerikai kormányra.
Észak-Korea külügyminisztériuma elismerte a rakétateszteket japán újságírók
előtt, ugyanakkor kijelentette, hogy az ilyen kísérletek a nemzeti szuverenitás
hatáskörébe tartoznak.
A vakmerő katonai gyakorlat azonnali elítélést és tiltakozást váltott ki a
nemzetközi közösségben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdára rendkívüli ülést
hívott össze. Tokió kilátásba helyezte gazdasági szankciók életbe léptetését az
elszegényedett kommunista országgal szemben. Japán külügyminisztere, Taro Aso
arra is figyelmeztetett, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az ENSZ is
gazdasági szankciókat hoz Észak-Koreával szemben. Japán a kínai fővároson
keresztül is tiltakozott a rakétakilövések ellen, és hat hónapra kitiltott egy
észak-koreai kompot a japán kikötőkből.