Amir Perec
A részvételi arány 63,2 százalékos volt, ami Izrael történelmében a legalacsonyabbnak tekinthető. Ezt megelőzően 2003-ban volt a legalacsonyabb a részvétel, mikor is a szavazásra jogosultak hatvannyolc százaléka járult az urnákhoz. Meglepően kevesen szavaztak a telepesek közül.
Az eredmények alapján elmondható, hogy a szavazók a hagyományos pártok helyett inkább újabb, illetve kisebb pártokat választottak, így a tizenhetedik knesszet tagjai között rendkívül sok „újonc” lesz. Elemzők szerint az izraeli lakosság apátiája, kiábrándultsága tükröződik a választás adataiból.
A Kadima vezetője, Ehud Olmert a választási eredményeket követően a kormányzási tervét vázolta fel, mely során kijelentette, hogy a választás új fejezetet nyitott Izrael történelmében, és hogy az elkövetkező években meg fogja húzni az ország végső határait. Mahmud Abbászhoz intézett szavaiban Olmert elmondta, hogy készen áll újabb béketárgyalásokra és fájdalmas kompromisszumok megtételére. Az ügyvezető miniszterelnök beszédében megemlékezett Ariel Saronról, mint aki bátor volt ahhoz, hogy irányt változtasson, és ezzel reményt adott.
A négy hónapja alakult Kadima párt kampánya Ariel Saronra épült, aki Izrael legnépszerűbb politikusa, és többen úgy vélik, hogy az ő személye vonzotta a szavazatokat.
Ehud Olmert. Saron örökségébe lépett