hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az unió három pillére

2004. 06. 21.
Az Európai Parlament 

Az Európai Parlament az egyetlen közvetlenül, demokratikusan választott intézménye az EU-nak. Az EP
Brüsszelben, Luxembourgban és Strasbourgban ülésezik. Havonta egyszer egy héten át teljes létszámban ül össze Strasbourgban, titkársága Luxembourgban van, bizottságai havonta két hetet töltenek Brüsszelben. Az EP demokratikus ellenőrző szerepet is betölt az Európai Bizottsággal szemben: a parlamentnek hatalmában áll feloszlatni a bizottságot, mint ahogyan ezt 1999-ben tette. Az EP tagjai nem nemzeti, hanem pártcsaládi alapon oszlanak csoportokra. Az érzékenyebb döntések során a képviselők inkább párt-, mint nemzeti hovatartozásuk szerint döntenek.



Az Európai Parlament ülésterme Brüsszelben. A legnagyobb létszámú és a legkisebb
hatáskörű

Bár vitafórumként kezdte, a parlamentnek jelenleg együttdöntési joga van a Miniszterek
Tanácsával a törvényhozás és a költségvetés területein. A valóságban azonban még csak nem is kezdeményezheti törvények elfogadását, maximum felkéri a bizottságot, hogy tegye ezt meg. Még ha a jóváhagyására szükség van is a törvénytervezet elfogadásához, annyira bonyolult és időben korlátozott eljáráson kell keresztülmennie, hogy a javaslat többnyire változatlan marad. A viták gyakorlatilag nincsenek jelen, mivel annyira kevés időt kapnak a képviselők, hogy aligha van lehetőségük érdemben megnyilatkozni. Az euroképviselők szerepe főként arra szorítkozik, hogy promotálják az EU-t, amiért aztán busás jutalomban részesülnek – érvelnek a
kritikusok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!