Walser – kiadójával, a Suhrkamp Verlaggal egyetértésben – arra gondolt, hogy előzetes megjelentetésre, folytatásos közlésre felajánlja a regényt a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) irodalmi mellékletének. Legnagyobb meglepetésére azonban Frank Schirrmacher, az FAZ szerkesztője visszautasította a kézirat kinyomtatását. A válasz már csak azért is váratlan volt Schirrmacher részéről, mert ő méltatta Walser irodalmi teljesítményét a német könyvkereskedelem békedíjának átadásakor 1998-ban, a frankfurti Paulskirchében. Walser azon a vasárnap délelőttön mondta el azt az azóta rengeteget vitatott beszédét, melyben Auschwitz emlegetését "erkölcsi bunkóként" jellemezte. A beszéd antiszemita tartalmára annak idején Ignatz Bubis, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke hívta föl elsőként a figyelmet, s kezdett hosszas vitába Walserrel. Az író mindenesetre nem akkor foglalkozott először a holokauszttal – már a hetvenes évek eleje óta azt az álláspontot képviseli, hogy véget kellene vetni a zsidóüldözésekről folytatott "párbeszédnek", a zsidó vészkorszakra történő emlékezéseknek. Jóllehet e gondolatának több esszét is szentelt, korábban mégsem tartották egyértelműen antiszemita írónak. A holokausztról drámát és regényeket is találhatunk életművében, s ebben a megvilágításban írta meg életrajzi regényét is (Egy szökőkút – Ein springender Brunne). Ez utóbbiban azonban Marcel Reich-Ranicki szerint meglehetősen ártalmatlan színben tüntette föl a zsidóüldözéseket (nem elképzelhetetlen, hogy ez a mostani pamfletregénye az akkori kritikára adott megkésett válasz). Walser 1998-as beszéde megosztotta a német értelmiséget. A szélsőbaloldali fiatalok azóta például elfogadhatatlannak tartják, hogy az író bármilyen formában nyilvánosságot kapjon. Legutóbb az SPD berlini székháza, a Willy Brandt-ház előtt tüntettek Walser ellen, amikor Gerhard Schröder szövetségi kancellár nyilvános beszélgetésre hívta őt a székházba. Most a Suhrkamp kiadót szólították föl, hogy ne jelentesse meg Walser regényét. A kiadóban egyébként szintén megoszlanak a vélemények: Siegfried Unseld, a Suhrkamp súlyosan beteg jelenlegi vezetője nem tartja szerencsésnek a könyv megjelentetését; Günter Berg, Unseld várható utódja, aki a kiadó ügyeit jelenleg is irányítja, viszont a megjelentetés mellett áll ki.
Walser szerint könyve a kortárs német irodalmi életnek tart tükröt, melyben a "kultúrgyár" hatalomgyakorlásának komédiáját írta meg. Schirrmacher és Unseld azonban úgy vélik, itt nem egyszerűen egy kritikus áll a m? középpontjában, hanem félreismerhetetlenül a kritikus, Marcel Reich-Ranicki, akit viszont nem kritikusként, hanem zsidóként akar megölni az irodalmi fikció segítségével. Schirrmacher már csak azért sem tartja etikusnak, hogy Walser regénye náluk jelenjen meg, mivel korábban hosszú éveken keresztül épp ennek a napilapnak a hasábjain szerkesztette Ranicki a hétvégi kultúramellékletet, benne a népszerű Frankfurti Antológiával. Walserhez írott nyílt levelében Schirrmacher Ranicki varsói gettóban elszenvedett múltjára utal a következő mondattal: "Értse meg, nem fogunk kinyomtatni egy olyan regényt, amely azzal játszik, hogyan lehetne ezt a gyilkosságot fikció útján utólag mégis elkövetni." Vasárnap, amikor Walser átvette a tízezer euróval járó Alemann irodalmi díjat, mindenesetre embertelennek minősítette a német irodalomkritika vele szembeni bánásmódját.
A regény – melynek főhőse, André Ehrl-König kritikus összetéveszthetetlen hasonlóságot mutat Marcel Reich-Ranickivel – kétségtelenül tele van gyűlölködéssel, s rengeteg antiszemita klisét alkalmaz, Ranicki jellegzetes, a német nyelv szabályai szerint beszédhibának minősülő, gördülő "r" hangjaitól kezdve egészen olyan kijelentésekig, miszerint a kritikus felesége nem is tud helyesen németül beszélni. Helmut Karasek író szerint a regény nem más, mint egy Ranickiről szóló pamflet, képzeletben rajta elkövetett gyilkosság, a gyűlölet dokumentuma. Leginkább azonban irodalmi öngyilkosság.
2002. 06. 07. (VI/23)
