"Megpróbáltam Oroszország barátja lenni. Azt gondolom, Amerikában szeretik
Oroszországot" – bizonygatta az amerikai elnök a népszerű Moszkva visszhangja
rádióadás hallgatóinak, valamint a nem kevésbé népszerű NTV tévéadó nézőinek.
"Akkor hogyan magyarázza a Gallup Intézet felméréseinek eredményét? – kérdezte
szigorúan az élő rádióadás vezetője. – Ennek értelmében ugyanis az
amerikaiaknak mindössze 40 százaléka nyilatkozik pozitívan Oroszországról, 59
százalék pedig negatívan." "Szerintem ez a csecsenföldi helyzettel és a média
hozzáállásával magyarázható" – védelmezte most már egész Amerikát Clinton.
"Miért zárkózik el Amerika a nukleáris védelem kérdéskörében az Oroszországgal
való együttműködéstől?" – kérdezte mindjárt az első betelefonáló
rádióhallgató. "Én nem ellenzem az együttműködést
, és nem vagyok ellene
annak, hogy egyezmény szülessen ebben az ügyben – próbálta menteni magát az USA
elnöke. – Azt szeretném, hogy Oroszország erős legyen, virágzó, demokratikus, és
hogy a törvények vezessék."
A rádióadás vezetője ezután kihirdette egy közvélemény-kutatás eredményét,
melyben az orosz polgároknak a következő kérdésre kellett választ adniuk: "Ön
szerint hogy viszonyul Clinton Oroszországhoz?" A voksoló oroszok egyharmada azt
válaszolta, hogy "jól". Egy másik harmad azt, hogy "rosszul". Míg harminc
százalék azt mondta, hogy nem tudja.
Ez a közvélemény-kutatás lett gyakorlatilag az amerikai elnök Oroszországhoz való
viszonyának értékelése – vagyis mondhatjuk úgy, hogy Clinton hármast kapott. Ilyen
módon a második elnöki ciklus végére a kitűnő Bill közepesre rontott. Jeles
eredménye Jelcin kormányzásának első éveiben volt, amikor az oroszok többsége
őszintén hitt az orosz–amerikai barátságban, és abban reménykedtek, hogy a
kapitalista reformok számukra is ugyanolyan felvirágzást hoznak majd, mint Amerikában.
További cikkeink:
A Bill–Vlagyimir show árnyai
Putyin nem hívta a pápát
2000. 06. 10. (IV/24)
