hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Védett nyelv lett a cigány

1998. 09. 05.
Rövidesen a védett kisebbségi és regionális nyelvek közé kerül a cigány nyelv is a németországi Hessen tartományban – jelentette a Romnews nemzetközi roma hírügynökség.

Ezzel ugyanolyan védett státuszt kap, mint például a dán és a fríz
Schleswig-Holsteinben és a szorb Szászországban. Hessen kormányzata a napokban fogadta
el az erről szóló határozatot. Klaus-Peter Schmidt-Deguelle, a hesseni kormány
szóvivője szerint ez az első tartomány, ahol a cigány nyelv ilyen fokú
védettséghez jut, és reményei szerint a többi német tartomány is követni fogja
példájukat. Schmidt-Deguelle szerint a határozat célja az, hogy a cigány nyelvet
semmilyen hátrányos megkülönböztetés ne érje a többi kisebbségi és regionális
nyelvvel szemben. A határozat révén lehetségessé válik, hogy a hesseni iskolákban
cigány nyelven folyjon az oktatás, ha ezt megfelelő számú roma tanuló igényli. A
tartományi parlamentben is lehet ezentúl ezen a nyelven beszédeket tartani. A
határozat lehetségessé teszi azt is, hogy a közszolgálati csatornákon cigány
nyelven sugározzanak TV-műsorokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!